Folyóiratok és hirlapirodalom. Pedagógiai irók. Rozgonyi József. Tarnóczy Tivadar.
Folyóiratok és hirlapirodalom. Pedagógiai irók. Rozgonyi József. Tarnóczy Tivadar.
Különösen fontos az a szerep, a melyet az irodalom fejlődésében a XVIII. század végétől fogva a folyóiratok, az ujságok mint a fölmerült eszmék közvetetlen és gyors terjesztői játszanak. Előbb az írónak, ha anyagi tehetség hijával volt, gyakran évekig kellett várakoznia, míg Maecenást talált és gondolatait a nyomtatott betű szárnyára bocsáthatta; most, az időszaki sajtó kífejlődésétől fogva, legalább a kisebb terjedelmű munkák, mind könnyebben, sőt végre jóformán fáradság nélkül találnak kiadót és juthatnak el a nagy közönség kezébe. Nem csoda, ha az írók úgyszólván tömegesen kapva-kapnak a kínálkozó alkalmon. Már a tárgyalt szakmunkások legnagyobb része élt az időszaki sajtó jóvoltával; Szombathy János a Mindenes Gyüjteménybe, a Tudományos Gyüjteménybe, a Kurirba, Kövy a Minervába, Nyíry a Tud. Gyüjteménybe és Tudománytárba írogatott, Rozgonyi a Tud. Gyüjteménybe, Pálkövi a Budapesti Hiradóba, Házi Kincstárba, Antalfi a Vasárnapi Ujságba, Magyar Sajtóba, Bihari a Figyelmezőbe, Prot. Egyh. és Isk. Lapba, Bokor József a Figyelmezőbe (Kámori S. bibliafordításáról) stb. Mi több, vannak, kik maguk is érzik a szükségét, hogy lapot, folyóiratot alapítsanak, szerkeszszenek, mint Erdélyi és társai: Antalfi, Árvai, Heiszler, Bihari Imre, Szeremlei Gábor és Hegedűs László, a Sárospataki Füzetek megindítói és szerkesztői vagy Mitrovics Gyula, a Sárospataki Lapok alapítója, szerkesztő-utódaival: Radácsi Györgygyel és Tüdős Istvánnal, mint Bartha Béla, ki 1894-ben „Őrálló” czímű prot. politikai lappal tett kisérletet, a „Sárospataki Ifjúsági Közlöny”, a „Sátoralja”, „Sárospatak”, „Zemplénmegye” alapítói és szerkesztői. A pataki írógárda felhasználta ezeket a helyi lapokat épp úgy, mint sok mást, az iskolák értesítőit, szépirodalmi és tudományos munkák közlésére, politikai, társadalmi, egyházi és iskolai kérdések fejtegetésére. Vannak publiczistáik is: első sorban a korán elhúnyt Kún Béla jogtanár (1885–96), ki mint alkalmi szónok is kitűnt, ez időből „A bécsi kapituláczió, Bpest, 1888” czímű önállóan megjelent dolgozat szerzője; még előbbről Kún Pál, a Honba, Ellenőrbe, Baloldalba, Magyar Ujságba, Egyetértésbe írt czikkeivel; Orbán József Autonomia és államsegély cz. munkájával (1884); Mitrovics Gyula, temperamentumos czikkein 268felül „Egyháziatlanság és üres templomok” czímű, 1876-ban megjelent füzetével; Ballagi Géza és mások. Viszont természetes, hogy az írók, a mennyiben az ujságot felhasználják, legtöbbször egyházi és tanügyi kérdésekkel, pedagogiai tárgyakkal foglalkoznak. Patak iskolaváros volt a múltban és az maradt mindvégig; a százados iskolai élet mellett nem fejlődött benne társadalmi tevékenység, a szellemi források, melyek az ős kollégium falain belül buzogtak, nem támasztottak igényeket a falakon kívül; az emberek „jobb fele” úgyszólván elzárkózik az igazságok keresésének s közlésének régióiba és nem akar tudni egyébről. Nem annyit tesz ez, hogy: „a pedagogia, a didaktika rendszeres, elméleti művelése”, annál kevésbbé, hogy: efféle könyvek írásában való szorgoskodás; hanem sokkal inkább: a pataki iskola föl-fölmerülő szükségleteinek gondos fedezése. Az első, előttünk ismeretes dolgozatot a nevelésről a XVIII. században Tóth-Pápai Mihály írja (Gyermeknevelésre vezető útmutatás, Kassa, 1797). Aztán Rozgonyi Józseftől marad egy idevonható mű: a „Jó gymnasium” (Pest, 1791). A XIX. század 60-as évei elején Orbán József lép föl egy „Gymnasiumi tanterv”-vel; 1873-ban Kún Pál (Néhány őszinte szó, Sp. 1873) és Szinyei Gerzson nyilvánítanak véleményt a gimn. szervezkedés űgyében; 1876-ban Tarnóczy Tivadartól jelenik meg egy figyelemre méltó czikk a magyar irodalomtörténeti oktatásról (isk. Ért.); 1891-ben Bartha Béla a jogi szakoktatás reformjához szól (Pár szó, Bpest); 1897-ben Maklári Pap Miklós, Mitrovics Gyula és Rácz Lajos együttesen a középisk. tanterv reviziójáról mondják el „szavazat”-ukat.
