Vallási élet

Teljes szövegű keresés

Vallási élet
A keresztény lakosság vallását nem nyomta ugyan el a török, de a templomokat elvette. Legnagyobb pusztulás érte a török hódoltságban a róm. kath. egyházat. Ugody Ferencz csanádi püspök, a kinek idejében a csanádi egyházmegye török uralom alá került, végképpen elhagyta megyéjét. Utóda 1559-ben Paulini Péter, néhány havi főpásztorkodása alatt igen keveset tehetett a kath. lakosság érdekében. A következő évben Kolozsváry Pál lett a püspök, a ki székét a Maroson túlra, a törökmentes vidékre tette át. A török uralom egész korszaka alatt a csanádi püspökség csak névleg szerepelt. Hogy a török hódoltságban nem halt ki egészen Temesvárott és környékén a kath. hit, az csupán az apostoli szentszéknek s a szomorú körülmények között is feladatukat hősies önmegtagadással teljesítő szerzeteseknek, jelesül a ferenczrendieknek és a jezsuitáknak köszönhető. A római pápák őrködtek azon, hogy a hódoltságbeli magyarok között végképpen meg ne fogyatkozzék a hit világossága. Rómából küldtek papokat s megbízták az Orsován, Krassón, Hátszegen és Szegeden élő francziskánusokat, hogy látogassák meg a délvidéki magyarokat és vegyék őket lelkipásztori gondoskodásuk alá. Raguzai Boldizsár ferenczrendi volt az első, ki a szentszék küldetéséből mindjárt a hódoltság kezdetén, mint apostoli misszionárius, meglátogatta az elhagyatott délvidéki katholikusokat.
A pápák ezen gondoskodásában találjuk forrását a keresztény hívek reményének és bizalmának Róma iránt, midőn lelki szükségleteik kielégítése végett egyenesen az apostoli székhez fordulnak kérelmükkel. Így tett a temesvári kath. magyar polgárság 1582-ben, midőn a pápától küldött papjuk elhalálozása után a következő levelet intézik XIII. Gergelyhez.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem