I. (Szent) László.
I. (Szent) László.
A Mogyoródnál 1074 márcz. 14-én vívott csatában Géza és László diadalmaskodván Salamon felett, pártja sürgetésére Géza foglalta el a trónt, de már 1077-ben meghalt. Mikor a váczi székesegyházban eltemették, a nemzet öcscsét, Lászlót, kiáltotta ki királylyá. Minthogy pedig a trónvesztett Salamon gyűlölködött László ellen és életére tört, László elfogatta és Visegrádon őrizet alá helyeztette. Mikor onnét kiszabadult, szakított nemzetével és Kuteszkhez, a kunok fejedelméhez ment, kinek segítségével Erdélyt s a Maros-Temes közén elterülő tartományt a maga részére akarta elfoglalni. László ellentállott. Salamon és Kuteszk elmenekültek. Majd megtámadták a görög birodalmat. Komnenos Alexios könnyen végzett velük. Salamon, a „kóbor levente”, elesett a csatában.
Szent-László országlata alatt 1091-ben történt Kapolcs kun vezér betörése mintegy 40.000 főnyi csapattal. A Törcsvári-szoroson jöttek. Elözönlötték előbb Erdélyt s azután számos fogolylyal a mai temesi és torontáli rónaságon lehúzódtak a Temes és Karas torkolatáig, hogy Krassón és Erdélyen keresztül visszatérjenek hazájukba. László király értesülvén pusztításaikról, seregét Horvátországból gyors menetekben Kapolcs üldözésére vezeté. Kapolcs a Temes és Poganis folyók között állapodott meg és jól elsánczolta magát. Itt találta a kun tábort Lászlónak horvátországi győzelmes serege. A király szíve megesett a kunok fogságában levő alattvalóin. „Itt halok meg – mondá seregének – ha kell, de nem nézem, hogyan viszik a nőket és gyermekeket rabszolgaságba.”* László ügyes taktikával megkerülte az ellenséget és elvágta a kunok menekülési útját. A szorongatott kunok alkudoztak a királylyal. Odaígérték neki a megszállott krassói arany- és ezüstbányák kincseit, az összeharácsolt prédával együtt. A legenda szerint „a kunok sok aranyat és ezüstöt hánytak vala maguk előtt, hogy a magyarok figyelmét e zsákmányra tereljék; de László mind kövekké változtatta e kincseket s vitézei ennek következtében el sem álltak az ütközéstől.”*
Pauler.Gy.: A magy. nemz. tört. 206–207. 11.
Legenda S. Ladislai. Cap. b. Endlichernél 239. – Pelbart: Sermo de S. Ladisl. – Katona: Histor. crit. II. 550. I.
A nevezetes ütközet a mai Temesmegye területén Iklód, Nagyszilas, Buziás, Nagykövéres és Magyarszákos között zajlott le. László a csapást akkor mérhette a kunokra, midőn azok Kádár felé húzódva, a Poganis folyón menekülni készültek. Ettől fogva nevezik ezt a folyót „Pogányos”-nak, az ott elhullott sok pogányról.* A megfutamodott kun sereg elmenekült csapatai most mindenütt a Temes mentén az alsó Duna felé fordultak, a túlsó partvidéken tanyázó rokonaiknál, a besenyőknél keresvén oltalmat. László nyomban utánuk eredt és a Temes torkolatánál, Pancsova vidékén érte utól őket, hol éppen akkor akarták zsákmánynyal terhelt társzekereiket és számos foglyaikat a Dunán átevezni. A magyar ijászok sebes rohamot intéztek Kapolcs tábora ellen. László piros zászlót lengetve, serege élén lovagolt. A hős király példája oly gyujtó hatással volt népére, hogy az ellenség itt is ezrével hullott a magyarok kardjai alatt. László mérsékelni volt kénytelen katonái dühét, mire a kun had, Temesvármegye mezején másodszor is megveretve, kegyelemre megadta magát. Kapolcs, népének színével, a vérmezőn maradt. A kik a Dunán átkelhettek, zsákmány nélkül csak puszta életüket vihették el, mások pedig fölös számmal a magyarok fogságába estek. A hagyomány szerint Ecsembő elmenekült a hazájába, hogy társai veszedelmét honosainak megvigye. A fogoly kunoknak László csak a kereszténység fölvétele vagy a szolgaság között engedett választást. Mivel az elsőt választották, tapasztalhatták, hogy a magyar 262a harczratermett népséget kész a maga jogaiban részesíteni. László, hogy a görög oltalom alatt élő besenyőkkel egykönnyen ne érintkezhessenek, a Tisza és Zagyva között, a jelenlegi Jászságban telepítette le őket.*
A Chronicon Monacense, Tamás spalatói főesperes, Thuróczy és az ő előadásuk után mások, sőt Horváth Mihály és Szalay László is a Temes folyóra teszik Szt. Lászlónak azt az ütközetét, mi nyilvánvalóan nem szabatos meghatározás. A csata helyére nézve 1. Gyárfás: Jász-kunok tört. II. k. 185. l.
Thuróczy: II. 57. 1.
De még ezzel sem lett vége a kun-magyar háborúnak. A kik a Duna túlsó partján a görög császár oltalma alá futottak, úgy szintén a Moldvában maradt kunok és besenyők, követeket küldtek László királyhoz s követelték a magyar fogságban levő társaik elbocsátását. E kívánságuk megtagadása esetére kitűzték a napot, a mikor meg fogják bosszulni Kapolcs halálát. László tagadó válaszszal bocsátotta el a követeket. Megtudva tőlük betörésük napját s a Karas és Temes beömlésétől egész Zimony alá őrséggel rakván meg a Duna vonalát, tétovázás nélkül rájuk csapott. Ákossal, a kunok vezérével személyesen vívott meg és e párviadalban a magyaroké lőn a győzelem. Ákos halva fordult le lováról, megfutamodott seregét pedig részint felkonczolták, részint elfogták a magyarok. Midőn eképpen az ország határain helyreállott a biztonság, a következő békeévek alatt újra emelkedni kezdett a Temesköz. Új falvak keletkeztek, a régiek népessége szaporodott. Házias élet szállt a béke ölébe. Ebben az állapotban maradt Temes vármegye László király életének végéig. László 1905-ben halt meg és júl. 29-én temették el Nagyváradon. III. Coelestin pápa a szentek közé iktatta.
