Tass.

Teljes szövegű keresés

Tass.
Tass, nagyközség, 290 házzal és 2110 r. kath., ev. ref. és g. kath. vallásu lakossal. Postája van, távirója és vasúti állomása Pátroha. E község, a hagyomány szerint, Thass vezértől vette a nevét. A Zichy-okmánytárban 1324-ben „Thoos”, majd „Thas” és „Thaas” néven találjuk említve. Egy 1361-től származó oklevél a boldogságos szűz Mária tiszteletére szentelt híres templomáról emlékszik meg, melyről azonban egy másik oklevél már 661299-ben is szól. 1322-ben Magyar Pál ghimesi várnagy volt a földesura, később az olnodi Czudar család, 1413-ban pedig a Monoky, 1417-ben az álmosdi Csire, néhány évvel később a Várday, 1470-ben a Rozgonyi és később a Kállay-család a birtokosa, míg a XVIII. sz. második és a XIX. század első felében a herczeg Esterházy, Krucsay, gr. Vay, Bernáth, Detrich, Dombrády, Veress, Uketyevich, Fejér, Szögyény, Porubszky, Ferenczy, Okolicsányi, Kazinczy, Lónyay, Csajkos, Király, Szikszay, Kovács és Jármy család; jelenleg pedig gr. Vay Tibor, Detrich Miklós, Jármy Andor, Szikszay György, Kovács Béla, Király József, Fülöp József, Lichtmann, Reismann és Ehrenreich. A községben levő urilakok közt a legnagyobb a gr. Vay Tiboré, melyet tulajdonosa mostanában újjá építtetett. Jármy Andor háza 1897-ben épült, Detrich Miklósét pedig Detrich Pál építtette 1884-ben. A község templomai közül az ev. reformátust még a husziták idejéből valónak tartják, a római és a görög katholikus templomok 1860-ban épültek. Az izraelitáknak is van imaházuk. A község dülő-nevei ősrégiek. Ilyenek: Gút útja, Simon-vára, Melit-szer, Drugeth-szer és Homonnay-szer, amelyek mindegyikéhez valamely hagyomány fűződik. A községben két szeszgyár és két gőzmalom van. Tasshoz tartozott hajdan „Kepetelke” is, melyről a zsélyi levéltárnak egy 1324-ből származó oklevele emlékezik meg.

Tass: Detrich Miklós urilaka.
Saját felvételünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem