Vallási küzdelmek.

Teljes szövegű keresés

362Vallási küzdelmek.
Elküldte tehát Szaplonczayt Nyíregyházára, a ki tapintatosan járt el e kényes kérdésben. – A lutheránus papot magához hivatva, feltárta előtte a helyzet tarthatatlan voltát, felszólította, hogy rejtőzzék el, míg a körülmények kívánják, s a kis templomot bontsák le hívei. – Csakugyan Wandlik Márton elhagyta gyülekezetét és egy ideig Debreczenben tartózkodott, hol a földesur kegyelméből tartotta fenn magát, onnan buzdítván kitartásra és türelemre híveit. A templomot csak ugyan a nyert felvilágosítás következtében egy éjjel lebontották, a harangot, melyet Zajácz József kezdeményezésére azon pénzből vásároltak 312 frton, a mit a települők Szarvason fogságba vetett társaik kiváltására raktak össze s ezek azt az egyház részére visszajánlották, Sulyon Ádám kamarájában a földbe ásva s pelyvával beszórva rejtették el. A megye küldöttsége a helyszinén megjelent, de imaházat nem talált.
A lakosok nehezen viselték templomuk lerombolását s nélkülözték papjukat. Ő felségéhez folyamodtak bajaik orvoslásáért. A Szaplonczay által szerkesztett folyamodványban ki van mutatva az, hogy úgy a vármegyének, mint a kincstárnak, egyiránt szüksége van ez új telepre. Mindennek daczára a királyné – az egri püspök felvilágosítása után – ugyanez évi decz. 30-án kelt leiratában szigorúan megparancsolja a főispánnak minden fennálló rendelet végrehajtását, a mi be is következett.
A földesúr most azon törekedett, hogy legalább a magán-vallásgyakorlat tartására szerezzen engedélyt a község részére. Személyesen folyamodik a felséghez pártfogoltjai érdekében, hivatkozván őseinek a vallás körül szerzett érdemeire s a közjó érdekében kéri a 400-ra menő lutheránus család részére puszta kegyelemből a magán-vallásgyakorlat megengedését; de ez irányban tett lépése sikertelen maradt.
Barkóczy egri püspök, látva azt, hogy terve nem sikerül, egy kath. papnak Nyíregyházán való elhelyezését követeli. A gróf váltig ellene szegül és igyekszik felvilágositani rokonát ennek lehetetlensége felől; de a püspök papot küld, ki azonnal lefoglalja az orosz paplakot a maga részére, a grófhoz pedig szemrehányó levelet intéz telepítéseért.
A gróf ismét felvilágosítani igyekszik a települőket a kath. papnak tervbe vett behelyezése felől, s maga elé hivatja a község eleit; ezek könyek között, meghatva kérik a grófot, hogy legalább tanítójuk megmaradását engedje meg, mi annyira meghatotta őt, hogy most már bátran szembeszáll az egri püspökkel, sőt tovább megy, ujból vigasztalásért könyörög a felségnél a kétségbeesett nép számára; de sorsuk még ez évben nem enyhül.
A gróf erélyes fellépése folytán az egri püspök engedékenyebb lesz s beleegyezik abba, hogy a lutheránus pap évenként háromszor meglátogathatja híveit, s közöttük mindannyiszor 3–3 napot időzhet, és kántor is tarthatnak, de viszont ez engedmények árában a püspök újra követeli, hogy a plébános 1755. őszén behelyeztessék. Károlyi a plébános behelyezésének elhalasztását kivánja mindaddig, míg a lakosok házaikat felépítik, szőlőtelepeiket beültetik s kedélyük lecsillapul. Végre a következő év február 27-én létrejön közöttük olyan értelemben az egyesség, hogy a lutheránusok választhatnak maguknak rendes tanitót, aki előimádkozó is lehet, de egyéb papi teendőket nem végezhet; lelkész csak háromszor jöhet évenként hozzájuk; a plébános már ez év aug. 20-án foglalja el hivatalát (hive alig egy-kettő); a kálvinisták imaháza a r. katholikusok számára visszavétetik, s a földesúr szoros kötelességének tartsa, hogy kath. települőket keressen Nyíregyházára.
Míg az egri püspök a vallás kérdése és a kath. pap behelyezése felett inkább magántárgyalást folytat a földesúrral, azalatt nem szünetel egyrészről a környékbeli kath. papság – különösen az orosi plébános – azon czél elérésében fáradozni, hogy az új község lakóit vallás tekintetében a maga egyházához csatolja és a stólát azoktól felszedhesse; de sikertelenül. Az evangelikusok inkább a helybeli ref. testvéregyház papjának szolgálatát veszik igénybe minden alkalommal, mintsem az orosi paphoz forduljanak; másrészről Barkóczy vádoló levelet intéz a megye hatóságához, melyben sürgeti, hogy a luth. híveket tiltsa el a ref. pap szolgálatának igénybevételétől a Károly-féle 1731-iki rezoluczió értelmében. Azonban Károlyi Ferencz gróf nem nyugodott addig, míg a bécsi udvarnál legalább annyit ki nem eszközölt, hogy szegény telepítvényesi naponként való könyörgés czéljából összegyülhettek és sátoros ünnepeikre a lelkészt is meghívhatták gyülekezetükbe lelki szükségleteik kielégítése végett. A közelgő húsvéti ünnepek alkalmából maga a gróf hívta meg Wandlik lelkészt Debreczenből a községbe s őt kellő utasítással ellátván, megengedte, hogy az uraság csűrében tartson istentiszteletet, s a húsvéti ünnepen négy napon át áhítatoskodott a vallásához rajongással ragaszkodó nyíregyházi evang. gyülekezet. – Hogy a gróf a végtelen vallási zaklatásnak véget vessen, a mennyire a szűkkeblű hazai törvények és rendeletek azt megengedték, egyenesen Rómába intézett felterjesztést a kuriához. – A római kuria legkiválóbb tudósok elé tette ez ügyet s ezek Károlyinak adtak igazat, főleg azon indokból, hogy jövőben remélhető, miszerint a települő nép csakugyan a kath. egyház kebelébe visszatér.
Midőn a lakosok Wandlik helyére új lelkészül Beck Márton választották s a templomul használt urasági csűrt kijavítani s valamivel megtoldani akarták, ismét egész hévvel tört ki ellenük a r. kath. klerus részérél a békétlenkedés s nyugalmuk egy pár évre megzavartatott, pedig a három évig tartó béke alatt már tanítójuk és papjuk fizetésének rendezéséről is gondoskodtak, elhatározván, hogy ezentúl a tanitó nem a község pénztárából, hanem a saját egyházától kapja a fizetését.
A kerület r. kath. papsága nyomban tiltakozik az új pap választása, s a templomul használt csűr megnagyobbítása ellen s különösen a kállói plébános értesíti az egri püspököt a történtek felől. – Eszterházy Károly gr. egri püspök, az új települők iránt rokonszenvet 363épen nem tanúsító Károlyi Antalhoz fordult legelőbb, kérve őt, hogy az új lelkészt békés úton távolítsa el a községből. A vallási dolgokkal keveset törődő katona-földesúr ez ügy elintézését egészen az egri püspökre bízta, ki a helytartó-tanácshoz fordult s ez viszont a megyét utasította, hogy a lelkészt a vallási szolgálattól tiltsa el. – A vármegye újra fényesen igazolja legjobb indulatát a lakosok iránt; halogatta a szigorú rendelet végrehajtását, sőt az 1767-ik jul. 8-án N.-Kállóban tartott gyűléséből folyamodást intéz az üldözöttek érdekében az ország nádorához; kimutatja, hogy e nép felette munkás, vallásos, becsületes s helyéről való eltávolítása csupán a közügy kárával történhetik; hogy az evang. létszám a négyezeret meghaladja, míg a r. kath. hitet csupán hat gazda vallja. De a r. kath. papság befolyása alatt álló helytartótanács megújítja rendeletét a nyíregyháziak ellen, mire ők Mária Teréziához és II-ik Józsefhez nyújtják be felségfolyamodásukat a megye útján, de eredménytelenül. A királyné nevében ismét a helytartótanács válaszol, még szigorúbb rendeletben tiltja el az új lutheránus papot minden funkczió teljesítésétől, kimondja, hogy a lutheránusok a r. kat. pap joghatósága alá tartoznak s követeli a r. kath. papi állás haladéktalan szervezését. – Csakugyan még ez évi október 30-án Dolhay nevű kath. plébános bevonul Nyíregyházára, megkezdi működését és egy év múlva hivatalába installáltatik.
A vallásáért rajongó 4000 ember Szlavoniába készül kivándorolni; még egy utolsó kisérletre határozza el magát távozása előtt, „a gróf lábai elé borulva” esedezik szabad vallásgyakorlatának megnyerhetéseért, ehhez köti megmaradását. A gróf ridegen, röviden válaszol, hivatkozik a törvényre. Újra a Felséghez folyamodnak kegyelemért, s annyit nyernek meg ezúttal, hogy a saját lelkészük szolgálatát igénybe vehetik, ha a kath. papnak is minden alkalommal megfizetik a stólát. E lesújtó határozatban is vigaszt találnak a hívek, csakhogy valahára a saját lelkészül szolgálatával élhetnek és Tapolcsányit azonnal meghívják az erővel kimozdított Beck helyére lelkészül s hivatalába beiktatják.
A vizsgálat újra megindul ellenük, mivel a királyi leiratból egy lelkész beállítására nyert szabadságot magyaráztak ki, holott csak az ő szolgálatának feltételes igénybevételére nyertek engedélyt; Tapolcsányi a lelkészi teendőktől eltiltatik és 1771. márcz. 25-én vett rendelettel a község elhagyására hívatik fel. – Személyesen fárad igaz ügyének rendezésében, de végre is helyét elhagyni kényszerül s csak „rector” név alatt maradhat meg hívei körében, azok nagy megnyugtatására, mígnem II. József „türelmi parancsa” véget vet a szomorú zaklatásoknak.

A nyíregyházi ág. ev. templom.
Hunyadi L. felvétele.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem