Venczel király.

Teljes szövegű keresés

Venczel király.
Vármegyénk II. Venczel cseh király hasonnevű fiának pártjához csatlakozott. Kitünik ez abból, hogy Gergely érsek, az Anjou-pártnak legfőbb embere, egyházi kiközösítés alá vetette a vármegye területét. De erre mutat az a körülmény is, hogy Gimesi János, a kalocsai érsek, a Venczel-párt egyik legfőbb embere volt. Ő koronázta meg a budavári templomban Venczelt, miután ugyanott tíz püspök, több főúr és nemes országgyűlést tartott, s őt ünnepélyes formában az ország királyává megválasztották. Az ellenpárt, a melynek Boccasinó Miklós pápai nunczius elég jól megvetette az ágyát, 1302 szeptemberében hadat szervezett, a melyet maga Károly Róbert, a trónkövetelő és Gergely érsek vezettek. A had rögtön megtámadta Budát, de sem a várost, sem a várat bevennie nem sikerült. Felszólították tehát a polgárságot, adná ki Venczelt, a ki a pápa engedélye nélkül foglalta el a trónt. A polgárok azonban kereken kimondták, hogy ők ragaszkodnak Venczelhez és tudni sem akarnak az olasz király fiáról. Károly Róbert emberei erre megszállották a budai hegyeket, raboltak, égettek, dúltak. A várbeliek össze-össze mérték kardjukat az Anjou-pártiakkal, de nyugtuk tőlük csak akkor lett, mikor Németújvári Iván haddal közeledett Venczel védelmére.
II. Venczel értesülvén, hogy fiát Magyarországon veszély fenyegeti, 1304 júniusában nagy sereg élén útra kelt s miután útjában Esztergomot megvette, Gergely hadait megszalasztotta, bevonult Budára. Néhány napi ott-tartózkodás után éles szeme felismerte a helyzetet és miután a szent koronát és a koronázási jelvényeket álnokul megszerezte, fiával egyetemben haza ment.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem