Vág-Ujhely.

Teljes szövegű keresés

Vág-Ujhely.

VÁG-UJHELY.
Saját felvételünk.
Vág-Ujhely, nagyközség Nyitravármegye északi részén, Trencsénmegye határszélén fekszik, a Vág folyó mellett, a Kis-Kárpátok azon kanyarulatánál, ahol a Vágvölgy Nyitramegye határát átlépve, szűkebbre szorul. Lakosainak száma 5075; ezek túlnyomóan tótajkuak, de vannak köztük magyarok és németek is. Vallásuk r. kath., ág. ev. és izr., de legtöbb köztük a r. katholikus. Postája, táviró- és vasúti állomása van. Vág-Ujhely egyike a megye legnagyobb forgalmu és legélénkebb községeinek. Főterét több érdekes ház diszíti, melyeknek egy részét még Beczkó várának urai emeltették. Ilyenek a Horeczky-, Vécsey- és Ghillányi-féle házak. Bél Mátyás szerint e község régente királyi birtok volt. Első kiváltságlevelét 1253-ban IV. Bélától kapta, ki a községet 1263-ban a pannonhalmi Szt.-Mártonról nevezett monostornak adományozta. Ez időben egyszerűen „Ujhely” volt a község neve. Zsigmond király 1437-ben ujabb kiváltságokban részesítette Vágujhelyt, melyeket II. Lajos 1523-ban, azután II. Miksa 1576-ban, II. Mátyás pedig 1615-ben megerősített. Ujabb kiváltságai vásártartási jogokra vonatkoznak és III. Ferdinándtól valók 1638-ból, amelyeket I. Ferencz 1814-ben megerősített. Vág-Ujhely sokat szenvedett az 1440-es években a husszitáktól, 1530-ban a törököktől, 1599-ben a törököktől és a tatároktól, Bocskay alatt annak seregeitől, 1620-ban II. Ferdinánd hadaitól, kik Sartory Mátyás vágujhelyi prépostot is fogságba hurczolták; 1626-ban Wallenstein seregeitől, 1663-ban ismét a török és tatár hordáktól, 1705-ben Heister csapataitól, mig Stahremberg Guido 1707-ben a várost Rákóczy ellen megvédendő, körülsánczoltatta. Itt táborozott Ward osztrák tábornok is, midőn a felkelők Beczkón tartózkodtak.
Vág-Ujhelynek már a legrégibb időkben volt kath. temploma, melyet Stibor vajda 1414-ben, mikor az Ágostonrendű szerzeteseket telepitette ide, leromboltatott és helyette a most is fennálló templomot építtette, melyet Hasskó Jakab vágujhelyi prépost a XVII. században restauráltatott, amikor 159eredeti csúcsíves stiljéből sokat veszített. Legutóbb gróf Pongrácz Adolf, a mostani prépost renováltatta stilszerüen. Gyönyörü, szingazdag és mégis izléses stucco-diszitései és falfestményei ma a vármegye legszebb templomai közé emelik. Dombtetőn áll és kőfallal van körülvéve; a cimiterium azelőtt temetkezési helyül szolgált. Közel a templomhoz áll a diszes, emeletes prépostlak. A templomi edények közt több nagyértékű és kiváló műbecscsel bíró régi ötvösmunka van. A prépostságnak gazdag és értékes könyvtára is van, mely több értékes, ritka, XVI–XVII. századbeli munkát tartalmaz.
Az ág. ev. templom 1784-ben épült, habár itt a protestantizmus már a XVI. században hódított. Az izraelitáknak szintén van zsinagógájuk, mely 1780-ban épült. Nevezetes ezenkívül az izraelita reáliskola; az egyetlen magyarországi izraelita középiskola, melynek történetét a közoktatásról szóló fejezetben tárgyaljuk. A városnak – lakosai számához képest – erősen kifejlett ipari, kereskedelmi és társadalmi élete van. Van itt egy kaszinó, kereskedelmi olvasókör, dalegylet, nőegylet, kath. iparosegyesület, önk. tűzoltó-egylet, takarékpénztár, hitelbank, népbank, két szeszgyár, egy botgyár és egy malátagyár.

VÁG-UJHELY FŐTERE.
Saját felvételünk.
A járás többi községei:

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem