Ratio educationis.

Teljes szövegű keresés

226Ratio educationis.

A GALGÓCZI ÁLLAMI POLGÁRI ISKOLA.
Saját felvételünk.
A népiskolák ügye a Ratio Educationis kibocsátását megelőző századokban az egyház dolgának tekintetett. Ezen tanulmányi szervezet, a mely 1777-ben látott napvilágot, az iskolaügyet a felségjogok és kötelességek közé vette fel, és habár e szervezet magyar szempontból teljesen elitélendő, mert benne az elnémesítési rendszer volt tetszetős formában letéve, mégis megjelölte az utat, mely Magyarországot a kultúrállamok sorába felemeli.
A Ratioban egyébként lefektetett helyes pedagogiai elvek daczára, németesítési irányának a nemzeti irodalom fellendülése és a nemzeti szellem ébredése útját állotta, épp úgy, mint II. Józsefnek, a népoktatásügy terén, bár nagyszabású, de nyilt németesítő intézkedéseinek. Ezekután csakhamar hatalmas lendületet nyert a magyar nemzeti tanügy fejlődése az 1790/1. évi országgyülésen, mely elrendelte a magyar nyelv tanítását az iskolákban.
A Ratio Educationis korából meglévő összeirások nyomán tudjuk, hogy Nyitravármegyében is a népiskola és a tanító érdekei már a királyi felügyelet és a polgári hatóságok gondozásában részesültek. Így például a szakolczai járás szolgabirájának 1784. évi augusztus 26-án kelt s a vármegyéhez intézett jelentésében olvassuk, hogy Szobotiston Melekedy György évi javadalma készpénzben 100 frt, azonkívül minden tanulótól 2 frt tandíj és szabadlakás. A tanulók száma 60, kiket a tanitó vallásban, német olvasásra, irás és számtanra oktat. Holicson a r. kath. iskolának van két tanítója, 127 tanulója. A tanítók az uradalomtól kapják fizetésüket, és pedig: lakást, tüzifát, 200 frt évi fizetést az iskolamester, 120 frtot a segédtanító. Ugyancsak ezen időben volt Holicson izraelita elemi iskola, Lebl Jakab nevű tanítóval és 40 tanulóval. Fizetést kapott az izraelita hitközségtől, nevezetesen 120 frtot és lakásra 12 frtot. Szeniczen is volt izr. iskola, melynek tanitója Áron Mózes a hitközségtől évi 50 frt fizetést és 30 frt lakbért élvezett. Itt a tanulók száma 24 volt. Sasvárott Koller Károly volt a tanító, lakott saját házában, iskolahelyiségről a község gondoskodott. Évi javadalma az uradalomtól 120 frt, 6 öl tüzifa, tandíj a tanulóktól, akik olvasnak 1 frt 40 kr., akik irnak 2 frt. Tanulók száma 60. A szakolczai városi nemzeti iskolán kívül a járás területén a Ratio korában iskolával bírtak még a következő községek, u. m.: Verbócz, Nagy-Pritrzsd, Hradist, Jablonicz, Sándorf, Unin, Stepanó, Péterfalu, Csári, Kutti, Broczkó, Szomolánka, Egbell és Radosócz. Az akkori felosztás szerint a nyitrai processusban volt 37 népiskola, közte Nyitrán 3 osztályú nemzeti iskola, 2 világi és 1 piarista tanítóval, Érsekújvárott 4 osztályú iskola 3 világi és 1 ferenczrendi szerzetes tanítóval; a bodoki processusban 17 iskola; a bajmóczi processusban 27 iskola és végre a vágujhelyi processusban 26 iskola, vagyis 126 községben volt népiskola.
227A Pozsonyban székelt m. kir. helytartótanács Nyitravármegye közönségéhez 1780-ban 6030. sz. a. intézett leiratában sürgeti az iskolaépűletek helyreállítását s meghagyja, hogy az iskolai építkezésnél és javításoknál köteleztessenek az uradalmak a szükséges építési anyagoknak, a községek a kézi és igás napszámnak kiszolgáltatására; ugyancsak ezen kormányszék 1784-ben elrendeli, hogy az iskolamesterek hivatala különíttessék el a jegyzőségtől és a kántorságtól, hogy a tandíj változtattassék át biztos, állandó javadalommá s általában, hogy az uradalmak, földesurak és községek javítsák a tanítók javadalmazását. A fennmaradt hivatalos jelentések nem igen vigasztaló képet nyujtanak az érdekeltségeknek a népoktatás iránti felfogásáról.*
Gyakoriak az ily jelentések: „Dominis Terrestribus nec in fixo, nec in fundis pro melioranda subsistentia Magistrorum concurrere volentibus, Incolis autem ob ex hauste publicis oneribus eorundem vires sine agrario sui nihil offerre valentibus, modum meliorandae Magistorum subsistentiae non superesse.” Vagy igy: „Neque Dominium, neque plebs aliquid fixi offerre velit.” Avagy: „Locus admodum mister, et adferenda publica onera insufficiens.” Ilyen is több van: „Locus extreme agonisans.” „Inclyto Dominio nihil resolvente, Communitas ad adimplenda Benigni Normativi puncta est insufficiens.” „Domini Terrestres, titulo Meliorandae subsistentiae Magistri absolute nihil se resoluturos declararunt.” Élénk vílágot vet az akkori felfogásra a következő idézet is: „Notariatus Localis cum Ludimagistratu Conjunctus est, melior autem Ludi Magistri subsistentia ex hoc nexu officiorum surgit; si haec officia separentur imminuitur subsistentia singuli individui; Communitas autem quemadmodum Notariatum Localem ita et Nationalem Magistrum neque junctim ut melius in uno subjecto, tanto minus separate singulum ut subsistentia vel exigua provident, est incapax. – Nyitravármegyei levéltár LX. 12849.
A helytartótanács idézett rendeletei nem sokat lendítettek a népoktatás ügyén, mely elhanyagolt maradt csaknem az 1868: 38. t.-cz. megalkotásáig. Maradt minden a régiben és a vármegye községeiben az olvasáson és íráson kívül még alig számbavehető számolási eredmény volt az oktatás legmagasabb foka. Igaz, hogy a tanítóképzés is csaknem 1845-ig több ismeret elsajátítására alig nyujtott alkalmat. A Ratio idejében feljogosították ugyan a négy osztálylyal biró normalis iskolákat a tanítóképzésre, de csak olyaténképen, hogy a tanítói pályára készülő ifjak a normális iskola egyes osztályaiba járhattak hallgatni és nézni: mikép kell vezetni az oktatást. Nyitravármegyében is Érsekújvár volt azon városoknak egyike, hol ilyen normális iskola rendeztetett. A régi hospitáló rendszer 1840-ben helyet engedett az elméleti képzésnek is, és az ekkor az ország öt városában létesített tanítóképző-intézetek közül Érsekújvárott is létesült kir. kath. tanítóképző s fennállott mindaddig, a mig 1855-ben a Thun-féle Organisations-Entwurf fel nem oszlatta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem