Ipar.
Ipar.
Gyöngyös városnak a XIV. század elején a kiváltságos városok sorába való emelkedése, az előkelő nemesi családok állandó itt lakása, kedvező körülményül szolgált arra is, hogy ipara kifejlődhetett. Mint város maga, kiváltságok és kedvezmények gyámolitásával kelt életre, úgy az ipar is hasonló kiváltságok közreműködésével tartotta fenn magát. Ilyen földesúri privilégium lényege volt az iparágak szerint való egyesülés engedélyezése és védelme. Az egyes iparágak művelői a czéhben csoportosulva, egyleti szabályaikkal viszont a szakképzettségnek biztosítékát nyújtották át.
Mint láttuk, Gyöngyösnek városi kiváltságát földesura, Tamás vajda 1335-ben engedélyezte. Valószínű, hogy a város szervezet kiegészítő része, az iparos-osztálynak kiváltságos-levele sem késett sokáig. Annyi bizonyos, hogy a gyöngyösi mészárosmesterek czéhbeli alapszabályait 1498-ban Rozgonyi István, a földesúr, hagyta jóvá első ízben. 1561 június 22-én Báthory Endre országbíró, mint Rozgonyi István jogutódja, erősítette meg e kiváltságlevelet, melynek főbb rendelkezései ezek voltak; Gyöngyös városának mészárosmesterei ökröt, tehenet, bárányt, juhot annyit vágjanak, a mennyi a város népe kielégítésére szükséges. A mesterek szolgái mesterekké csak akkor avathatók, ha négy évig hűségesen szolgáltak és a mesterek egyértelmű határozatával érdemesnek kimondatnak. Ezeken kívül Gyöngyös városában húst mérni senkinek nem szabad. Sertést csak azok vághatnak, a kik azt otthon nevelik. A ki e tilalmat áthágja, attól a vágott húst a városbírák elkobozni tartoznak. A mészárosmesterek pedig a levágandó marhát bizonyos helyen az elüljáróknak bemutatják, kik a silány jószágot, mint alkalmatlant, letiltják a vágásból. A levágott marha bőre, minden gyanú elhárítása végett, a mészárszékben kiteendő. Halak és vadak szabadon árulhatók, de ezeket felvágva, csak a mészáros mérheti. Négy mészárszék, melyet Báthory Endre őse engedélyezett, továbbra is e végre engedélyeztetik. Ünnepen a piaczon csak mise után engedtetik meg az árulás.
Az 1617. évben Gothard Tamás gyöngyösi bíró a város nevében panaszszal járult a Fülek végvárában gyűlésező vármegyéhez, hogy a gyöngyösi mészárosok önkénykednek a közönséggel szemben s egyáltalában nem tartják be a czéhszabályokat. Kérte tehát a vármegyét, hogy szabad legyen a városnak mind a közönség, mind az utasok érdeke szempontjából, új mészárszéket nyithatni és engedélyezni. Ez ellen a mészáros-czéh megbizottja azt a kifogást adta elő, hogy a mészáros-czéh Magyarország néhai királyaitól kapta privilégiumait, melyek földesuraik függő pecsétes diplomáival ismertetnek el s így ezeken is sérelem esnék. A vármegye az óvás ellenére megadta a jogot a városnak, azzal a megokolással, hogy a gyöngyösi mészárosok a privilégiumot akkor kapták, midőn még Buda, Fehérvár, Eger a keresztényeké volt s midőn még Gyöngyös városa annyi bajt nem látott. A czéhbeli mészárosok a vármegye határozatában nem nyugodtak meg, hanem az ellen földesuruk, Rákóczi György előtt protestáltak. A mészáros-czéhnek még más sérelme is történt. A czéhbeli mészárosok ugyanis a régi czéhlevél értelmében kath. vallásúak voltak s így az evangelikus vallású mészárosokkal ez oknál fogva is egyenetlenségben állottak, mert ezeket a czéhbe 137fel nem vették. Utóbbiak mentek most panaszszal a vármegyére, hol védelmet is találtak; de a mészáros-czéh Pálffy Pál nádortól szerzett védelmező levelet, melyben a nádor a czéh kiváltságait és előjogait, melyeket régi időktől fogva bír, védelmébe fogadta s a czéh zavarói és háborgatói ellen, legyenek azok helvét vallásúak, kik saját tekintélyökkel igyekeznek mészárszéket nyitni, minden eszközzel védelmezni fogja.
A gyöngyösi csizmadia-társulat czéhszabályait 1635-ben III. Ferdinánd erősítette meg. A szabályzat ugyanazokon az elveken alapszik, mint a gyöngyösi mészáros-társulaté. Legényeket csak egyenlő arányban tarthatnak a mesterek. A ki nem tagja a czéhnek, sem tanuló inast, sem legényt nem tarthat, sem a városban, sem piaczán nem árulhat.
Ugyancsak III. Ferdinánd erősítette meg 1636 július 7-én kelt kiváltságlevelében a gyöngyösi szabó- és szűcs-czéh statutumait. A két czéh a legteljesebb érdekközösséget vallotta, és együttesen tiltakozott az 1670. évben az ellen, hogy a rimaszombati szűcsök az általuk készített czifra ködmönt Gyöngyösön akár vásár idején, akár máskor árulhassák.
Virágzó ipartelep volt itt a csapó-, máskép vastagszűrposztós czéhnek és a vízi malom-iparnak is. A Bene, most Kallók völgyében a múlt század elején 17 kalló dobogott a Hármas-forrás vizének mentén s naponta végszámra verte szűrposztóvá a magyar juh szőréből font vastag kelmét, melyet a gyöngyösi csapók szamárháton szállítottak a keskeny völgyben lévő kallókhoz.
A vízi malom-ipar már a Csobánkák idejében számottevő volt, mert maguk a Csobánka fiúk tizenegy malmon osztoztak meg 1301-ben. Jól jövedelmező malmok őröltek a városban is, de a malomipar főhelye továbbra is Bene maradt, a hol az 1855. évi összeírás szerint még 27 malom volt.
Az 1700. évben czéhbe szervezkedtek a gyöngyösi kerékgyártók, 1702-ben pedig a takácsok is. Azonban a czéhek fejlődésével az egyedárúság mindig erőteljesebben domborodó kizárólagossága vált a közönségre veszélyessé, mert ez a czéhek kegyelmére volt kiszolgáltatva. Ezért a vármegye vetette mérlegbe szavát s az egyensúly helyreállítása czéljából az ipari művek értékét és árát megszabta, mely árszabályzatot az 1659. évi 71. t.-czikk alapján írták elő. Az árszabályzat időnkint változott. Az 1722. évi június 9-én épen a Gyöngyösön tartott vármegyei közgyűlésen állapítottak meg ily árszabást, mely 12 forint bírság alatt, kötelezően és a legaprólékosabb részletességgel szabta meg nemcsak a mészárosok árait, hanem a vargák, tímárok, csizmadiák, szűcsök, szíjgyártók, lakatosok, kovácsok, vékony-szabók, szűrszabók és kerékgyártók ipari czikkeinek árát is. Ez az árszabás érvényben volt 1741-ig, a mikor a háborús viszonyok az előzőleg megállapított díjtételek felemelését megokolttá tették.
De nemcsak a vármegye, hanem a város tanácsa is szabályozólag intézkedett különösen az élelmi czikkek értékének, illetve mennyiségének árusításánál. Igy pl. az 1702. évi tanácsjegyzőkönyvben foglaltatik a következő határozat, mely a sütőiparra vonatkozik: „Mivel az élet (a termés) Innek szent gondviselésibül megh bővült, arra való nézve megh egyezett akaratból elvégeztetett, hogy egy házi kenyeret ne légyen szabad három polturának felül eladni, úgy ahhoz képpest az két polturás és egy polturás kenyeret is szakasszák az Sütők, kalácsot pedigh másfél annyit adgyanak, mint eddigh, sub confiscatione.”
Mint fentebb láttuk, a szabó- és szűcs-czéh kezdetben a legnagyobb együttérzéssel egy czéhben egyesült. Azonban a hitújítás nyomában járó vallási viszályok közöttük is szakadást idéztek elő. Az evangélikus felekezetű szabók és szűcsök külön czéhbe alakultak és kitörölték a czéh alapszabályaiból a kath. istenitiszteletre vonatkozó kötelező intézkedéseket; ezért azután eltiltották őket iparuk gyakorlásától. Egyáltalában a gyöngyösi iparos-czéhek a kath. vallásos életnek is jelentős szervei voltak; a czéhek statutumai át és át voltak szőve a hitélet gyakorlására vonatkozó rendelkezésekkel, melyek mellett, a kath. egyházzal való legbensőbb közösség érzetét is neveljék.
A XVIII. század első évtizedeiben a czéh-élet teljes kifejlődésében jelentkezik. Az 1730. évben a gyöngyösi ácsok és molnárok is, jóváhagyott czéh-levél alapján czéhbe lépnek. A czéh-levél az inasesztendőt a gyöngébb testalkatúak részére 3, az erősebbek részére 2 1/2 évben szabja meg. Az inasévek elteltével a mester abamentét, dolmányt, nadrágot, két pár fehér ruhát, csizmát, süveget, 138egy bárdot, kötő és favágó-fejszét tartozott adni a legénynek, azonfelül a czéh pecsétjével ellátott szabadító levelet is adott neki. A czéh a malomárkokra felügyelni tartozott, hogy tisztán tartassanak; felügyelt a mérőkre és csanakokra is, hogy igazak legyenek és egyezzenek. A czéhbe csak kath. vallású volt felvehető és az e végből jelentkező felvétel előtt meggyónni tartozott. A czéhbeliek egymás közötti vitás ügyeiket a czéh kebeléből választott bíróság útján tartoztak kiegyenlíteni, és ha ez nem sikerült, appellálhatta az ország törvényéhez ügyét.
A magyar ipar fejlődésének már abban az időben útját állták a Bécs felől verseny nélkül beözönlő iparczikkek és a fennálló vámrendszer az ország és Ausztria, továbbá az ország és a külföld között, mely a bécsi kereskedelmi társulat befolyásával készült és módosult. E kereskedelmi társulat befolyására készült és apró részletekig terjedő pontossággal összeállított 1771. évi jelentésből tudjuk, hogy Gyöngyösön ez időben aranymívesek, érczöntők, kártya, kordovánbőr, kés, drót, kalap, stb. gyárosok voltak. Ugyanez időben működésben volt két sörgyár, egyik a jezsuiták tulajdonában, majd később megalakult az Orczy-féle posztógyár is.
A gyöngyösi iparos-osztály erőteljesen szembe helyezkedett az idegen ipar termékeivel; ellentállásában erőssége volt anyagi jóléte és ipari szakavatottsága, mely ipari termelését Gyöngyösön és messze vidékén keresetté tette. S míg ekként az osztály ipari működésével és anyagi jólétével tiszteletre, becsületre tett szert, egyik legértékesebb részét alkotta a városi polgárságnak is. Érdeklődése, áldozatkészsége kísérte a város fejlesztésében tett lépéseket, melyre egy példa az is, hogy az 1834. évben, midőn a városi tanács a fő-utczák éjjeli lámpával ellátását rendelte el s a város részéről 4 lámpást állított, a többiek megszerzésére felszólított czéhek rögtön jelentkeztek. Az asztalos-czéh volt az első, mely egy lámpát megajánlott. A vékony-szabó-czéh egyszerre 20 forintot és évenként 5 forintot ígért; az ács-, kőmíves- és szűrposztós czéhek egyenként 100 forintot adtak.
A czéh-rendszer megszüntetésével és a szabad ipar elvének érvényre jutásával, de legkivált a gyáripar mindegyre hatalmasabbá váló versenyével a régi kézi ipar az önfenntartás nehéz küzdelmei közé jutott. E küzdelmekben egyes kisipari ágak, minők pl. a takács- és cserző varga-ipar, el is véreztek. De Gyöngyös város ipari életét még mindig elevennek lehet mondani. Elég rámutatni a mesteriparosok nagy számára. Nem említve ugyanis az inas és segédiparosok számát, mesteriparos van Gyöngyösön: aranymíves 1, asztalos 24, bádogos 9, bognár 10, czipész 58, csizmadia 120, czukrász 2, esztergályos 5, fazekas 9, fésűs 2, gépész 4, gombkötő 2, hentes és borjúvágó 28, kalapos 7, kaptafakészítő 3, kárpitos 3, kefekötő 1, kenyérsütő 24, kerék- és kocsigyártó 25, kertész 3, keztyűs 1, kékfestő 3, késes 2, kosárfonó 5, kovács 10, kőmíves 19, könyvkötő 3, kötélgyártó, lakatos 14, mészáros 13, mézesbábos 2, molnár 4, nyomdász 3, órás 7, puskamíves 1, rézmíves 1, rostás 3, szabó 51, szappanos 2, szíjgyártó 8, szobafestő 11, szobrász 2, szűcs 7, szűrszabó 6, tímár 1.
Nagyipart űző telepek: Téglagyár, Kertész-féle edény- tégla- és cserépzsindely-gyár, Dudás-féle gőztéglagyár, Saier-féle gőztéglagyár, Kertész és Barna-féle kőfaragó-telepek és Rosenfeld-féle nagy tímár-műhely. Gyártelepe van a Gyöngyösi Gőzfűrész és Faipar Részvénytársaságnak. Főtermelési czikke: a tölgy- és bükkfa-parkett. Évi gyártás kb. 100.000 köbméter; ezenkívül gyárt mindenféle bükk- és fenyő-fűrészárúkat. Az üzem össze van kötve egy gőzmalommal, a mely naponta 150 mm. különféle lisztet termel. A gyár állandóan 140 munkást foglalkoztat. A gyár villamos erővel hajtja fel 220 méter mélységből a telepén talált jó ivóvizet, mely szénsavval telítve, Mátravize néven kerül fogyasztásra és az egészséges ivóvízben még szűkölködő Gyöngyösön nagy kedveltségnek örvend.
