János lengyel király.
János lengyel király.
Bécs felmentése után (szept. 12.) a helyzet lényegesen megváltozott. Míg Kara Musztafa nagyvezér hada eszeveszett futásban keresett menedéket, addig Károly herczeg erélyesen sürgette az ellenség üldözését; János lengyel király Érsekújvár vagy Esztergom megvételét ajánlotta. Végre okt. 2-án abba állapodtak meg, hogy előbb Párkányt, azután Esztergomot ostromolják.
A vert török had Párkány és Esztergom védművei alatt akarta magát kipihenni. Kara Musztafa Hasszan szófiai basát tette Esztergom parancsnokává, ide rendelte az újonnan kinevezett budai basát is, valamint Thököly Imrét, 35.000 főnyi hadával, (Némethy Lajos i. m.), Párkányba pedig 8000 főnyi őrséget helyezett el. A keresztény sereg, mely Károly herczeg és a lengyel király hadain kívül, Esterházy Pál nádor 6000 és a badeni őrgróf 5000 főnyi csapataiból állott, okt. 7-én érkezett Párkányhoz.
János lengyel király és serege a harczvágytól égve, Károly herczeg tanácsa ellenére, azonnal a támadáshoz fogott, de a párkányi törökök készen várták és rendkívül heves harcz után, nagy veszteség árán, visszaverték a lengyeleket. Maga a király és fia, Jakab herczeg a legnagyobb veszélyben forogtak s csak környezetük önfeláldozásának köszönhették megmenekülésüket; közel 2000 lengyel esett el a támadás alkalmával.
E kudarcz újabb támadásra ösztönözte a lengyeleket. Október 9-én Károly herczeg és a lengyel király hadai egyesülve, újból támadtak. Károly herczeg három hadoszlopba osztotta fel seregét, a jobb szárnyat Lajos őrgróf, a balt gróf Dünewald vezette, míg a gyalogság Starhemberg parancsnoksága alatt a középen helyezkedett el. A lengyelek kissé távolabb, a Garam felé foglaltak állást; a jobb szárnyat maga a király, a balt Jablonowski herczeg vezényelte.
A törökök a lengyelekkel szemben akként állottak fel, hogy a Garam folyó volt a hátukban. A támadást ők kezdték meg, rávetvén magukat a lengyel balszárnyára, de Dünewald a császári sereg balszárnyával csakhamar segítségükre sietett. A Piccolomini-, Caprara-, Pálffy-, Veterani- és Lodron-ezredek szélvészként vágtattak a törökökre, a kiket csakhamar teljesen szétszórtak. (Némethy L. i. m. 372., 373.) Erre Károly herczeg a gyalogságot, valamint 3 dragonyos-ezredet, melyeket lovaikról leszállított, a párkányi erőd ellen rohamra vezényelt, a hídat pedig kartácscsal lövette. A lengyelek, midőn a két nap előtti csatában elesett társaik fejeit az erőd falain lándzsákra feltűzve meglátták, elkeseredett dűhvel rohantak a törökökre. Ezek e roham alkalmával a Dunához szorultak, s a menekülők oly tömegesen tódultak a Duna hídjára, hogy az leszakadt alattuk, így legnagyobb részük a vízbe fúlt, s a Duna vize csakhamar megtelt emberi és állati hullákkal. 9000 török közül csak mintegy 400-an menekültek meg a többi elesett, vagy a Dunába fúlt. (Millenn. Tört. VII. 425.)
A lengyelek, elkeseredve bajtársaik sorsán, nem ismertek kegyelmet. A csata után Párkányt megtámadták és kirabolták, majd felgyújtották, s a janicsárokat, a kik kegyelemre megadták magokat, egytől-egyik felkonczolták.
