A törvénykezés átalakításának kora.

Teljes szövegű keresés

357A törvénykezés átalakításának kora.
Hazánk törvénykezésének átalakítási munkájában Bihar vármegye is élénk részt vett és az 1825–1848 közötti reformkorszakban a megye követei mindig az elsők között küzdenek. 1842-ben a vármegye közgyűlése elfogadta Szatmár-megye átiratát a polgári és büntető törvény új szerkezete, esküdtszék felállítása, a faggató per megszüntetése, a vádpör behozatala iránt s követeinek utasításul adta, hogy ez intézmények megvalósítását az országgyűlésen követeljék.
Beőthy Ödön neve reprezentálja ez időben Bihar vármegye táblabírói életét. Ismeretes az ő nagyszabású politikai szereplése. Mint szabadelvű katholikus, az országgyűlésen a protestánsok ügyéért együtt küzd Deák Ferenczczel. Mikor a javaslat a főrendek ellenzése miatt nem tudott törvényerőre emelkedni, akkor tette Beőthy azt a nevezetes kijelentését: „a leányzó nem halt meg, csak aluszik”. Nemsokára ezután Bihar-megye alispánjává választották s mint ilyen, elnöke volt a megyei törvényszéknek s mint itélőbíró a legjelesebb jogászok egyike volt.

Nagyvárad. – A törvénykezési palota.
Lojanek J. felvétele.
Beőthy mellett Csengeri Imrének volt ez időben mint bírónak fényes neve. Bátyja Csengery Antalnak, hosszú ideig Bihar-megyének aranytollal kitüntetett főjegyzője, a megyei törvényszék tagja, 1869-től a honvédelmi miniszteriumban tanácsos; ebben az állásában törvénytudományával és szervező tehetségével tünt ki, s igazságügyi törvényeink szerkesztésében tevékeny részt vett.
Szacsvay Imrét említjük még fel e korszak nagynevű férfiai közül. Jogakadémiára Nagyváradon járt s 1839-ben mint Beőthy Ödön irnoka a pozsonyi diétán is részt vett. Ennek befejeztével ügyvédi vizsgát tett s Váradon irodát nyitott. 1848-ban Nagyváradon országos képviselővé választották és a ház jegyzője lett. Mint ilyen aláírta az 1849. április 14-én kibocsátott függetlenségi nyilatkozatot, a mit életével fizetett meg.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem