A váradi evangelikusok.

Teljes szövegű keresés

A váradi evangelikusok.
Majdnem egyidőben a Sváb-Olaszi ev. egyház alakulásával tömörülnek Nagyváradon is az ev. hívek, kik évről-évre szaporodnak s anyagilag is gyarapodnak.
Eleinte magánházaknál tartanak istentiszteletet, majd az 1784. évben az itt állomásozó gr. Siskovics-féle gyalogezred ezredese és parancsnoka, Tóth György s neje aszódi báró Podmaniczky Johannának buzgósága folytán a vár első számu pavillonjának egyik nagy szobájában tartatik az istentisztelet. A hívek azonban nem sokáig örvendhettek a magas pártfogásnak, mert az ezred-parancsnok áthelyezése következtében a várbeli istentiszteletek megszüntek. Ujból magánházaknál tartottak vallásos istentiszteleteket és előbb Hoffman János városi bíró, majd Urbányi rézműves, majd pedig Hoffman özvegye, szül. Kelner Zsófia s utána fiai: János és Sámuel, bocsátják házukat a hívek rendelkezésére, hol a sváb-olaszi ev. lelkész: Belánszky József német prédikáczióit hallgatják.
1808-ban Fidy István, a város tekintélyes polgára és az egyház kurátora és képviselője, teljes erővel törekszik megvalósítani azt, hogy az ev. hívek a saját templomukban imádhassák az Istent. Utána is néz egy erre 438alkalmas teleknek s azt Bereczky Ferencz és Máté Erzsébet körös-utczai telkében találja meg. A szóbeli alkut 4000 R. forintban meg is kötik s 1809. június 3-án folyamodnak a róm. kaht. káptalanhoz mint földesúrhoz, és a városi hatósághoz, hogy az alkut törvényersen is foganatosíthassák. A város június 9-én tartott ülésében megengedi, hogy iskolának és oratoriumnak való házat vehessenek: „a felséges királyi rendeletek megtartása mellett.” A káptalan érdemlegesen csak július 15-én felel, még pedig elutasítólag, mivel: „Az esedezőknek száma ez idő szerint oly kevés, hogy kérésöket az 1791. év 26 articulusa értelmében, nagyobb megterheltetések nélkül teljesíteni nem lehet.”
Még e válaszok le sem érkeztek, bízva igaz és jogos kérésök kedvező elintézésében Fidy István, Brosch Jakab, Tverdon István s Péchy Pál megkötik, aláírják a vételári szerződést az egyház nevében s június 6-án 1000 R.- forintokat ki is fizetnek, július 29-én a második részletet, 700 R. frtot. E közben Bereczky hitelezői megtudják az adást-vevést, azonnal a városi magisztrátushoz fordulnak ama kérésükkel, hogy a július 31-én esedékes 2000 R. forintot foglalják le követeléseik kiegyenlítésére. A város teljesíti is kérésüket. Ámde ekkor Bereczkyné, ki a házat hozománynak s így teljesen sajátjának állítja, perrel támadja meg az egyházat, mint szerződésszegőt s nem is hajlandó már házát az egyháznak eladni, mivel a káptalan sem egyezett bele a vételbe. Csak nehezítette a helyzetet, hogy a káptalan 1810. február 13-án tartott úri székében Bereczkyné ügyét (ki különben férjével együtt ref. volt) magáévá tette s feloldotta a kötött szerződés alól. Az evangélikusok ekkor a vármegyére vitték ügyöket s Bihar vármegye nemes gondolkozásáról tesz tanúságot, midőn 1810. szept. 5-én tartott törvényszékének határozata értelmében: „A város sententiája jóváhagyatik és ezen per executió végett visszaküldetik.” A ház hivatalos átadása a városi esküdtek által 1811. január 29-én foganatosíttatott, február 12-én pedig Bereczky és neje kiköltöztek belőle.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem