Balassa Menyhért.

Teljes szövegű keresés

Balassa Menyhért.
Mikor Ferdinánd 1542-ben a törökök által elfoglalt Buda várát sikertelenül vívta, seregében volt Lévai Gábor is, kit Pest ostrománál egy ágyúgolyó széttépett. Gábor özvegyet és János nevű fiut hagyott hátra. Özvegye, Thurzó Anna, Balassa Menyhérthez ment nőül és így a lévai vár javadalmaival együtt ennek birtokába került, jóllehet a törvényes örökös az ifjú Lévai János volt. Balassa később árulása, hitszegése és rablásai által szomorú nevezetességre tett szert, azonban kezdetben 1544-ben vitézül védelmezte Lévát a törökök ellen, de garázdálkodásai következtében Ferdinánd proskribáltatta és Salm Miklós grófot Léva ellen indította. Balassa azonban Erdélybe menekült és a vár védelmét Dacsó Tamásra bízta, a ki a várat hosszú, hősi küzdelem után, kénytelen volt Salmnak átadni, ki Majthényi 133Urielt nevezte ki parancsnokká, a várat pedig jogos tulajdonosa: Lévai János kapta vissza, tartozékaival együtt; ekkor Sárkándy Pál lett a várparancsnok.
Lévai János halálával, Léva vára a hozzá tartozó uradalommal a koronára szállott, a várat a király kapitányok gondjára bízta s a barsmegyei főispánságot a vár vezényletével kötötte össze. Első kapitánya Telekessy Imre volt, de 1556-ban már Vizkeleti Jakab a kapitány. Utóda a hős Thury György lett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem