Jankovich ezredes február 5-i jelentése.
Jankovich ezredes február 5-i jelentése.
Február 5-én Jankovich ezredes az alábbi érdekes jelentést terjesztette elő a kat. ker. parancsnokságnak, amelyből világosan kitűnik, hogy az ő csapatainál is szinte egy csapásra ütött ki a legféktelenebb bolsevizmus: „Jelentem, hogy a helybeli csapatok és csendőrség bizalmi férfiainak kiküldöttsége ma délelőtt előttem megjelenvén, egy memorandumot hozott magával és annak két pontjára vonatkozólag követelték a hadosztályparancsnokságtól az ebbeli parancsok megváltoztatását. Azon felszólításomnak, hogy a memorandumot tanulmányozás és egyes pontoknak esetleges elintézése, valamint annak felterjesztése céljából itt átnyújtsák, eleget tenni hajlandók nem voltak és dacára annak, hogy őket a szolgálati út betartására a Hüm. 2162/eln. 5. sz. rendelet értelmében kioktattam, kijelentették, hogy ők azt nem átolvasás végett hozták ide, hanem, hogy bejelentsék, hogy annak tartalmát személyesen fogják a hadügyminiszternél Budapesten keresztülvinni.* (Sic!)
Lehet, hogy Böhm „elvtárs” és meghittebb környezete ezeket a jelenségeket egészen természeteseknek találta, de egy valóban katonásan érző és gondolkozó embernek még most is arcába szökik a vér, ha ezeket a hallatlanul merész fegyelemellenes dolgokat olvassa.
„A két szóban forgó pont közül az egyik szerint az elrendelt napi 5 órai foglalkozási időnek (beleértve a kétszeri névsorolvasást és az elméleti oktatást) 1 órára való leszállítását (!) és további 2 óra alatt a szociális tanokról való felvilágosítást követelték. Azt a kijelentésemet, hogy a foglalkozás az elrendelt módozatok szerint egyáltalában nem terhes, tudomásul venni nem voltak hajlandók, és újból hangoztatták, hogy ez a hókuszpókusz teljesen felesleges. (!)
„Azon érvelésemre, hogy a munkásoknak is napi 8 órát kell dolgozniok, azzal feleltek, hogy a katonák már a háború alatt eleget dolgoztak és így a munkából most már napi 1 óra is elegendő. A további pont az elrendelt 9 órai takarodó visszavonását követelte azzal az indokolással, hogy ez a katonai szabadság teljesen felesleges korlátozását jelenti és a katonákat szórakozásukban zavarja. Válaszomra, hogy az előfordult sajnálatos eseményekből kifolyólag (lövöldözések, duhajkodások, csendháborítások és egy nő tettleges bántalmazása), valamint a fennálló statáriumra való tekintettel (a polgároknak 7 órakor otthon kell lenniök) parancsomat csak akkor vonhatnám vissza, ha ebbeli felterjesztésemre elöljáró parancsnokságomtól utasítást kapok. Egyben azon álláspontomnak adtam kifejezést, hogy szükségesnek tartom, hogy a rend fenntartásában a katonák is példával járjanak elöl. Egyébként 9 órán túl való kimaradás századparancsnoki engedéllyel bármikor és bárkinek lehetséges. A küldöttség erre megjegyezte, hogy az elöljáró parancsnokság döntése erre nézve felesleges, mert ők a hadosztályparancsnokság ezen parancsát a bizalmi gyűlésen már úgyis hatályon kívül helyezték.* Erre kijelentettem, hogy a döntés beérkeztéig rendeletemet fenntartom és az eszmecsere folytatását velük beszüntetem, mire a küldöttek közül az egyik fenyegető hangon azon kijelentést tette, hogy fenti válaszomat is bejelenti a hadügyminiszternek, mit én helyesléssel tudomásul vettem.
Hát nem hallatlan vakmerőség ez?
„A hadosztályparancsnokság ezen és más, az itteni csapatok fegyelmi viszonyait jellemző tünetek után sürgős orvoslás nélkül nincs abban a helyzetben, hogy a bányavidék közbiztonságáért adott esetben felelhessen. További komplikációk kikerülése végett javaslom, az 5-én délben már Budapestre utazott Galvacs és orosz köztársasági katonák és köztársasági hadsereg kötelékéből való azonnal elbocsátását és a 10. gyalogezred századainak és géppuskás osztagának egy más vidékre való mielőbbi elhelyezését és helyettük ide olyan megbízható egységek küldessenek, hol a bizalmi rendszer a hadügyminisztérium által elrendelt keretekben működik.” (Op. 36/5.sz.)
A kért áthelyezés rövidesen meg is történt, de ez nem sokat lendített a bajon, mert „a kérdéses század a kerületi parancsnokságnak az áthelyezésre vonatkozó 2716/eln. számú rendeletének teljesítését néhány rendbontó ember, különösen Galvacs bizalmi férfi tanácsára azzal tagadta meg, hogy rájuk itt nagy feladat vár, így többek között a helybeli határrendőrségnek a forradalmi eszméknek megfelelően való átszervezése. Csak tisztjeik rábeszélésének engedve határozták el, hogy ma délután 6 helyett holnap reggel rakodnak be és indulnak; végre a tisztek és a legénység jobb érzése győzedelmeskedett és a rendbontók határozata ellenére a legénység elhatározta, hogy a parancsot teljesíti.”
Ezután a hadosztályparancsnokság előző napi jelentését következőleg egészíti ki: „Bizalmi értesülések szerint a helybeli munkástanács azért keres az itteni karhatalmi alakulások bizalmi férfiaival érintkezést és azért tart együttes gyűléseket, hogy megvalósítsa azt a tervet, mely a bányaigazgatóság elmozdítását célozza és azután a bányák igazgatását átvegye. Hírek szerint a bányászok ezen terv megvalósulása esetén átvennék a zsidóság lakásait, kiket ultimátummal kényszerítenének a város elhagyására.* (37/13. op. sz.)”.Egy másik jelentésében Jankovich ezredes ezeket mondja: „A bizalmi ülés folyamán, eltekintve a tisztek elleni általános állásfoglalástól, az ittlevő székelyek lettek hevesen megtámadva; gyalázták jelenlegi elvi álláspontjukat és felszólították őket tisztjeik eltávolítására. A székelyek ugyanis rendes foglalkozást tartanak és tisztjeiket becsülik. A történtek kapcsán a székelyek f. hó 4-én megjelentek a hadosztályparancsnokságnál és Salgótarjánból azonnali eltávolításukat kérték; egyébként a véres összeütközést a 10. ezred embereivel kikerülhetetlennek látják. Ez irányban az intézkedés megtétetett. A hadosztályparancsnokság nem zárkózhatik el a fenti és más egyéb számos észlelete és benyomása alapján azon nézettől, hogy a bizalmi férfiak nemesen értelmezett hivatása szájhősök és lelkiismeretlen félművelt néptribunok által helyenként egy nem kívánt irányban vezettetik. Egy-egy ember bomlasztó hatása egész alosztályokra van bomlasztó hatással. Az egri 10. ezred röviddel ezelőtt Egerben még naponta rendesen kivonult és gyakorlatozott, ma pedig a belső anarchia útján van, tisztjeit terrorizálja, kötelességét alig végzi. Ha a bizalmi férfi a felsőbb parancsok kritizálására és visszautasítására, ha az ország teljesítő képességét messze túlhaladó követelmények kizsarolására bíztatja a legénységet és parancsnokai és tisztjei ellen szítja a hangulatot, akkor ellensége a szociális eszméknek, végeredményben a közrendet és biztonságot ássa alá és az ország jövőjét és a forradalom vívmányait veszélyezteti. A bizalmi férfiak legyenek idősebb, becsült, komoly emberek, ne frivol, az egyszerűbb nép hangulatát és jóhiszeműségét kihasználó egyének, tegyenek mindent a legénység érdekében, de ne foglalják le a legénység bizalmát benső érdekek részére és ne riasszák el a tisztikart a szociális átalakulás nehéz perceiben a háborúban vele összeforrt legénységtől.*
Tulajdonképpen ez volt tehát az a nagy feladat, amire Galvacsék fentebb céloztak, de nyíltan megmondani még sem találták tanácsosnak.
Mily óriási az ellentét a bizalmi rendszer célja és feladata tekintetében e sorokban megnyilatkozó jóhiszeműség és ideális felfogás és a valóságban fokról-fokra már a kiállhatatlanságig süllyedt, rothadt, undok állapotok között.
„A hangulat Salgótarjánban a 10. ezred bizalmi férfiai és a január 28-án itt megjelent főbizalmiak szereplése óta lényegesen rosszabbodott.* A helybeli munkástanáccsal együtt a katonai vezetés és intézkedések ezen testületek által való átvételét hangoztatják. Az itteni munkásság egy része hajlik a kommunizmushoz; a januári események nem tekinthetők befejezetteknek; egy velük teljesen szolidáris katonaság a bányák és a környék rendjét biztosítani nem fogja. A székelyek elleni hangulatkeltés csak erre vezethető vissza. A hadosztályparancsnokság kötelességének tartja ezen viszonyokra az elöljárók és illetékes parancsnokságok figyelmét felhívni és a parancsnokság zavartalan munkáját biztosító szükséges intézkedések megtételét kérni.” (Op. 36/5. sz.)
Ez is egyik biztos jele annak, hogy a csapatok züllését és bomlását okozó kóros tüneteket Budapestről, a központból mesterségesen szították és irányították a főbizalmiak útján.
Az intézkedés, mint alább látni fogjuk, hamarosan meg is történt. „A legmagasabb illetékes köröknek” (értsd alatta a Kun, Böhm-Pogány-triumvirátust) úgy látszik, sehogy sem tetszett a 40. hadosztály parancsnokának az ő ideális, modern szellemükkel és felfogásukkal merően ellentétes ósdi és elavult álláspontja és így annak távoznia kellett Salgótarjánból.
