b) Hadműveleti tervek.

Teljes szövegű keresés

b) Hadműveleti tervek.
Kraynak az eredeti haditerv szerint, mint azt már említettük, abban a pillanatban, mihelyt Melasnak a franciákat Olaszországból kiűznie sikerült, a maga seregével a Rajna mellől szintén meg kellett volna kezdenie az offenzívát, hogy Melas-szal karöltve Párist hatalmukba kerítsék;* erre azonban az olaszországi események alakulása folytán nem került a sor s így Kray minden támadó gondolatról lemondva, tisztán védelemre szorítkozott.
Lásd a 165. oldalon.
A francia kormány Bonaparte intenciói szerint azt óhajtotta, hogy Moreau egész erejével keljen át Schaffhausennél a Rajnán s aztán a Donaueschingennél álló osztrákok baloldalát támadja meg, de Moreau ezt a tervet túlmerésznek tartotta és csökönyösen ragaszkodott ama tervéhez, hogy csak fokozatosan kel át Strassburgnál, Breisachnál és Schaffhausennél a Rajnán, hogy aztán a Duna völgyében folytassa támadólagos előnyomulását.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem