108. RABBI A KERESZTYÉN TEMPLOMBAN
108. RABBI A KERESZTYÉN TEMPLOMBAN
Az ignoramusnak, e szegény, büszke és fájdalmas vallásnak, hivői észre sem vették. A dölyfös, kis Zarathusztrák megmosolyogták. A terpeszkedő, nagy religiók írástudói rökönyödtek meg csupán, mikor a minap a keresztyén templomba belépett a rabbi, hogy ott igéket hirdessen. A rabbi, főtisztelendő dr. Kecskeméti Lipót pedig az ótestamentum prófétáiról szólott az Istennek Koháry-utcai hajlékában. A régi-régi prófétákról. Az új próféták, a szocialista agitátorok például ma már maguk is templomi előadásokat tartanak… Ne, ne sápadjanak el az istenhivő jámborok! Nem nálunk történik ez, nem a hármas halom, hanem a még több halom országában: Svájcban.
Főtisztelendő Kecskeméti Lipót főrabbi úr fölolvasása különben is csak annyi belső szenzációt rejtegetett, hogy ezekért az igékért néhány rabbi-társa már-már máglyára vitte a főtisztelendő úr lelkét, miként lelkestűl-testestűl máglyára hurcolták annak idején a nemes Villanovanus mestert, a De trinitatis erroribus szent makacsságú mesterét, ama néhai való tudós Servet Mihályt. Egyébként pedig nem akarunk egy már megtörtént felolvasásnak reklámot csapni. Ézsaiás, Malakkiás, Hozseás és a többi. Aki kíváncsi volt rájuk, az elment. Előre sejtettük, hogy nagyon sokan mennek el, pedig a próféták nincsenek nagyon divatban. Az emberek szeretik megbámulni a ritka látványokat. Oh, nagyon megbámulták ezt is: a keresztyén templomban a rabbit!…
*
Szeretett felekezetemnek, a kálvinista felekezetnek papjai közül néhányan beleszerettek mostanában Bodnár Zsigmondba. De gustibus… Hanem a hullám-teóriát szépen kezelik. Nemrégiben egyikük igen érdekesen azt fejtegette, hogy olyan időkben, milyeneket közönségesen reakciósaknak hívnak, s milyen a mienk is, a katolikus egyház harcias lesz, a lutheránus majdnem olyan lesz, mint rendes időkben a katolikus, a kálvinista majdnem lutheránussá, az unitárius majdnem kálvinistává válik… Most ez az én pap-íróm talán hozzátenné, hogy a haladó zsidó pedig majdnem unitárius lesz… Igaza persze semmiképpen sincs Bodnár Zsigmond papi tanítványának, de megkérdezzük tőle, ha ezek a mai idők elmúlnak, a magyar protestáns irodalmi társaság befogadja-e tagjai közé az unitáriusokat is? Mert ma nem fogadja be. S ha igaz, valamelyik magyar lutheránus teológián azt a vitakérdést tűzték a leendő papok elé: pogányoknak tekintendők-e az unitáriusok? Ebből elképzelhetik a zsidók, hogy róluk miként vélekedhetik a mai idők ortodox teológiája…
És igazuk van, akik megbámulják ma a rabbit a keresztyén templomban. Csupa nagyszerű csodákkal, eredményekkel ékes ez a kor. Szabad megvetni a vallást. Szabad új vallást hirdetni. Szabad átbocsátani a történelemnek mindent, ami a vallások közt és körül leviharzott. És mindezek mellett megdöbben a világ, ha a religiók mernek csupán addig is eljutni, hogy egy az Isten és egy az élet…
*
A religióknak persze nem szabad engedniök. Azért religiók. A magyar protestáns irodalmi társaság legutóbbi gyűlésén – teszem – nem volt egy öklömnyi unitárius. És nagy fölháborodás leszen abból, hogy a Dávid Ferenc-egylet, az unitáriusok irodalmi társasága nemcsak az őket kitagadó protestánsokat invitálja meg, de meginvitálja a zsidókat is, meginvitál minden eszmehirdetőt. Hát Dávid Ferenc azért pusztult el a dévai vár tömlöcében, hogy pár száz év múlva felekezete megszégyenítsen türelmével minden felekezetet? Fölháborító!…
Ne valljon bár vallást, lelkével az előretörő, babonátlan, kiváltságos lelkek eszméi között éljen bár – örvendeznie kell ma annak, ki e sok értelmetlen szomorúsággal zavaró országban él. Mennyi lecke ez, s hányfelé szól, int és pirít ez a lecke: az istentudomány egy zsidó tudósa igéket hirdet egy keresztyén templomban! Eszünkbe jut egy unitárius tudós prófétai dicsekedése: „Eljön az idő, s a mi vallásunk nem lesz vallás. Velünk lesz mindenki, aki keresi a mindenséget kormányzó egyetlent, s bízik az emberi értelem csodálatos erejében…”
Áldassanak a próféták, kiknek neveit keservesen magoltuk mint iskolás gyermekek. Íme az ő révükön történik egy jó, nemes, lelkesítő és szép dolog olyan izgága, beteg és homályos társadalomban ahol ó, jaj, fölöttébb ritkák az emberséges, fölemelő, tiszta spektákulumok…
Budapesti Napló 1903. december 8.
(A-y.)
