216. A HALOTT GENERÁLIS

Teljes szövegű keresés

216. A HALOTT GENERÁLIS
Istenem, mikor Nagyváradon elbukott, egy bécsi lapnak kellett kioktatni bennünket, hogy kije és mije volt Magyarországnak. Tisza Kálmán nem volt az a nagyság, aki hangulatokat keltsen s hangulatokkal operáljon. Az ő számára ez nem volt tragikum, de tragikum az ő nagy elveire, melyek – hajh – nagyon kezdenek kikopni a magyar közéletből. Mindezt egy budapesti lapnak néhány soros híre juttatja eszünkbe. Ez a hír így hangzik:
Magyarország egykori hatalmas miniszterelnökének, Tisza Kálmánnak életben maradt hívei és tisztelői nemigen törik magukat, hogy generálisuknak emlékét érdemes módon megörökítsék. Arról, hogy a nagynak szobrot emeljenek, szó sincs, aminthogy holmi kis szerény emléktábláról is csak a nagyváradiak álmodoznak. Ám ha igen sokan megfeledkeztek is Tisza Kálmánról, a fővárosi közmunkák tanácsa megemlékezett róla, elhatározva, hogy a Józsefvárosba[n] lévő újvásár teret Tisza Kálmán térnek nevezi. A régi újvásár tér tehát új nevet kap, aminthogy egy két esztendő óta új formát is nyert. Az a tér ugyanis, amelyen hajdan az ószeresek nagy lármával kínálták kopott portékáikat, amelyen vásárokat tartottak s amelyen a tisztaság nem érezte volna otthonosan magát, ma már csinos és rendezett park s egyike a főváros legszebb és legnagyobb tereinek ami azt is jelenti, hogy Tisza Kálmán nevét ezzel a térrel nem kompromittálják, amit megcselekedtek például Petőfivel és a Petőfi utca réven.
Budapest megemlékezése vajmi kevés. Hiszen Deák után az új Magyarország legnagyobb politikusáról van szó. Ennek a néhány soros hírnek azonban egy kissé tévedő passzusa figyelmeztetés nekünk Nagyváradnak és Bihar vármegyének. Elhatároztuk, hogy szobrot állítunk Tisza Kálmánnak. Ennyiben vagyunk. Agitálásnak, a mindenképpen szükséges hangulat-csinálásnak, jól tervezett gyűjtésnek híre sincs. Nem csoda, ha azt hiszik rólunk, mint ahogy a fenti hírben is íródik, hogy egy kis szerény emléktáblát elegendőnek tartunk Tisza Kálmán emléke megörökítésére. A halott generálist mintha már feledni kezdenék az ő szűkebb pátriájában is, s mintha a szobormozgalom csak amolyan kis demonstráció akart volna lenni, ami után aztán mi is nyugodtan kezdhetünk a halott nagy generális feledéséhez s az első kis törpe utódok tömjénezéséhez. Egyébként pedig kérdezünk valamit. Komolyan akarják az ügyet most kezeikben tartó faktorok Tisza Kálmán szobrát? Mert ha igen, egészen másként kell ám buzgólkodniok!…
Nagyváradi Napló 1902. október 18.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem