174. EGY PREMIER

Teljes szövegű keresés

174. EGY PREMIER
Csütörtökön este premierje volt a debreceni színháznak. Egy fiatal, divatos, pesti írónak, Makai Emilnek Robinsonok c. egyfelvonásos vígjátékát adták először színészeink. Makai Emilt a verses forma iránti kitűnő érzéke tette ismertté, s képesíti főképpen fordításokra. E téren ért is el igaz sikereket. Most ő maga is a drámaírás csábító mezejére lépett, s a fővárosi lapokból ítélve ez a darabja Pesten határozott sikert aratott. A darab egy régi ötleten épül fel, amelyet különösen Offenbach járatott le. – Mert a Robinsonok tárgya, az antik világ kifigurázása lehetett valaha igen jó téma, de ma, mikor idestova görögül tanuló ember se lesz, s nagyon sok intelligens ember él meg mitológiai ismeretek nélkül, ez a tárgy bizony elavult. A Robinsonokban különben két angol utas vetődik egy ismeretlen szigetre, hol régi görögök utódai élnek éppen úgy, mint 2000 évvel ezelőtt. Egypár komikus helyzet, s a darabnak vége van. Mintha nem is akarta volna a szerző, hogy a hallgatóságnak túlságos oka legyen mulatni. Az előadás elég gyönge volt, s főképpen ennek tulajdoníthatjuk a különben kedves és ügyesen megverselt vígjátéknak hideg fogadtatását. A szereplők közül Kiss Irén, Szathmáry és Rubos váltak ki.
Debreczen 1899. október 7.
(ae.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem