145. KOSSUTH SZOBRA
145. KOSSUTH SZOBRA
Szóljunk őszintén. Talán nem is egészen a buta hiperlojalitás az oka, hogy a Kossuth-szobor felállítása nálunk még mindig csak terv.
Most, mikor tagadhatatlanul egészségesebb szellem kezdi áthatni közéletünket, lehetetlen feltenni a mi kormánypárti aprószenteinkről, hogy képesek lennének egy nemes eszme megvalósítását megakadályozni, ha azt társadalmunk komolyan akarja.
Eddig talán akadály volt ez is, de ma már nem egészen így van.
A marosvásárhelyiek Kossuth emlékének szobrot állítottak, mert akaratuk és áldozatkészségük volt hozzá.
Marosvásárhely nem elégedett meg a passzív hazafiasság kétes érdemeivel. Nem tartotta a büszkeségre kellő jogcímnek azt, hogy magyar. A legnemesebb áldozatkészséggel, munkás hazaszeretettel bámulatot keltő, tiszta lelkesültséggel hozza meg egyik áldozatot a másik után. Nem jajgat a házipénztár sivár állapota felett, hanem ismer olyan célokat is, melyekre áldozni kell, s olyan áldozatot, melyet a legnagyobb erőfeszítés mellett is kötelesség meghozni!…
Nem lehet szégyenérzet nélkül gondolni arra, hogy nálunk mindenre jut, csak hazafias célra nem.
Szeretjük Debrecent a magyar kultúra és hazaszeretet erős várának nevezni, s már régi idő óta nem látunk egy jelenséget sem, hogy ezt a szép címet valóban megérdemli.
Közöny, szűkkeblűség, üzleti szellem kezdik jellemezni úgy a hivatalos Debrecent, mint a debreceni társadalmat.
Olyan szimptómák ezek, melyek a kozmopolitizmustól való félelmet fájdalmasan jogossá teszik. Nem rémkép ez, hanem igaz valóság. Az a nép, mely legnagyobbjának emlékét nem becsüli meg, közel van ahhoz, hogy minden nemzeti jelleget eldobjon!…
Nem dobálódzunk a szavakkal, mikor azt állítjuk, hogy Debrecennek a Kossuth-szobor felállítása becsületbeli kötelessége!…
És ha már sem a debreceni társadalomtól, sem Debrecen városától nem remélhetjük az eszme megvalósítását, vegye azt kezébe az ifjúság!
Hozza meg még egyszer a maga áldozatát saját filléreiből, s kezdje meg a gyűjtést, a propagandát minden téren.
Használja fel a kapacitálás, az eredményhez jutás minden megengedett eszközét, mert annak a szobornak mielőbb állni kell!…
Debrecen becsületbeli ügyét tegye hát magáévá a főiskola ifjúsága, mely még tud és akar hazafias lenni!…
Mutassa meg, hogy a lelkesedés a közöny és fásultság korában is arathat diadalt.
…És Debrecen jövő történetírói a debreceni főiskolai ifjúságnak adják meg azt a pálmát, melyről a város és társadalma – úgy látszik – önként és szívesen mondott le – a mai Debrecen még nagyobb dicsőségére!…
Debreczen 1899. június 17.
A. E.
