104. A JEGYZŐKÖNYV

Teljes szövegű keresés

104. A JEGYZŐKÖNYV
Távol áll tőlem, hogy a jegyzőkönyvek különböző fajait ismertessem.
Előre elárulom tehát, hogy itt afféle jegyzőkönyvről van szó, amilyet lovagiasságban utazó férfiak szoktak kapni.
Ilyen jegyzőkönyvre, sőt jegyzőkönyvekre volt szüksége egy debreceni fiatalembernek.
Hogy miért? Utalok az apák gyöngéire. Egyik apát csak a jó szigorlatok lelkesítik, a másiknak jól esik, ha a fia minden mulatságon jelen van, végre van olyan is, aki megkívánja a fiától, hogy legalább három-négy párbaja legyen.
Az illetőnek ilyen édesapja van. Mert lovagias ügyet, jegyzőkönyvet kíván a fiától.
Szó sincs róla, ezekre itt Debrecenben könnyen szert tehet. De neki több esze volt, minthogy át ne látta volna, hogy jegyzőkönyveket saját becses bőre veszélyeztetése nélkül is lehet beszerezni.
Készített hát magának négy darab jegyzőkönyvet. Valamennyi véres párbajokról tanúskodik, s a jegyzőkönyveket elküldte a párbajszerető atyának. A jegyzőkönyvekben természetesen a legsötétebb nevek szerepelnek.
Az ő küldeménye egyszerre érkezett egy váltóval, melyen az ő neve díszlett, s küldője egy szolidságáról és hitelező kedvéről ismert tőkepénzes volt.
Itt már közel vagyunk a jegyzőkönyvek tragédiájához.
Az apa ugyanis ahogy szerette a jegyzőkönyvet, épp úgy gyűlölte a váltót.
Végtelenül elkeseredett, s a jobb sorsra érdemes jegyzőkönyveket merész elhatározással a kir. ügyészséghez küldte be. Hadd lakoljon a gyerek!
…A gyerek pedig kétségbe van esve. Ha elismeri a jegyzőkönyvek valódiságát, elcsukják, ha bevall mindent, diszkvalifikálják!…
Szegény fiú, szegény jobb sorsra érdemes jegyzőkönyvek!…
Debreczeni Hírlap 1899. március 23.
B.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem