Tudományos kutatás
Kutatásaimban az Önök adatbázisa meglehetősen nagy segítségemre volt, van, és lesz, hiszen meglehetősen mély merítéssel szolgáltatja elsősorban 19. század 20-as, 30-as és 40-es éveinek irodalmi folyóiratait, így többek között a Tudományos Gyűjteményt, az Aurorát, a Sast, az Athenaeumot vagy éppen a Figyelmezőt. Gyorsan és kényelmesen férek hozzá ehhez a nagymennyiségű szövegkorpuszhoz, mely kitűnő keresési lehetőségekkel biztosítja számomra a szerzői névhasználatról (névtelenség, álnévhasználat) szóló elméleti cikkeket vagy éppen korabeli recenziókat (lásd az első csatolmányt). Az önök adatbázisának köszönhetem, hogy felfedeztem a Δ áljelű szerző Köteleztetik-é a recensens magát megnevezni, és helyes-é őt erre szorítani? című 1822-ben, a Tudományos Gyűjteményben megjelent kritikaelméleti cikket, mely az általam vizsgált kérdések egyik jelentős korabeli összefoglalását adja, és további messzemenő következtetésekre vezetetett (lásd a második csatolmányt). Továbbá különösen nagy segítségemre van a Figyelmező és az Athanaeum anyagának teljes hozzáférhetősége. A Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály, és Bajza József által szerkesztett folyóiratokban (a korábbi Kritikai Lapok hagyományait folytatva) komoly szerepet szántak a szabad szerzői névhasználatnak, mely az irodalmi karrierépítés és a kritikai megszólalás eszközének is tekintettek. Az elérhető szövegkorpusz alapján meg tudom erősíteni Korompay H. János kutatásait, aki Bajza és Henszlmann Imre vitája kapcsán kiderítette, hogy a Figyelmezőben megjelenő névtelen és álneves cikkek segítségével előkészítette a terepet, mielőtt saját nevén lépett volna fel a német származású művészettörténésszel szemben. Az Arcanum ADT+ segítségével azonban jól látszik, hogy az irodalmi triumvirátus hasonló módon kezelte a többi, gyakran egymás mellett futó vitáját is, és álneves vagy névtelen közlések segítségével már az előtt oda-odaszúrtak ellenfeleiknek, mielőtt nyíltan színre léptek volna. Ez a felismerés alapvetően cáfolja a szakirodalom korábbi megállapításait, melyek szerint Bajzáék az őket inzultáló ellenfeleikkel szemben általában csak hosszú hallgatást követően léptek fel. A szerzői névhasználat kommunikációs eszközét felhasználva az irodalmi triumvirátus is előszeretettel kezdeményezett vitákat, melyek lapjuknak előfizetőket, nekik pedig hírnevet, megélhetést, azaz irodalmi karriert garantált. Az adatbázis szemben az egyes szerzők életművének kritikai vagy kritikai igényű szövegkiadásaival (pl. Vörösmarty Mihály Összes Művei) a rivális lapokban (Rajzolatok, Hirnök) megjelent vitacikkek jó részének elérhetőségét is biztosítja, így a másik oldal, az irodalom intézményrendszerének perifériájára szorult, gyakran ifjú és feltörekvő íróinak stratégiáit is fel tudom tárni. Mindez nagyban hozzájárul, hogy a korabeli irodalmi élet viszonyairól, kritikai normáiról, írói karrierépítési törekvéseiről árnyaltabb képet tudjak alkotni.
Fekete Norbert
Figyelmező 1838.
Tudományos Gyűjtemény 1823.