[pdf–0]GIESSWEIN SÁNDOR: TÖRTÉNELEMBÖLCSELET ÉS SZOCIOLÓGIA

A SZENT-ISTVÁN-TÁRSULAT TUDOMÁNYOS ÉS IRODALMI OSZTÁLYÁNAK FELOLVASÓ ÜLÉSÉBŐL

47. sz.

TÖRTÉNELEMBÖLCSELET
ÉS
SZOCIOLÓGIA

ÍRTA
GIESSWEIN SÁNDOR DR.
GYŐRI KANONOK,
A SZENT-ISTVÁN-TÁRSULAT ALELNÖKE

BUDAPEST

KIADJA A SZENT-ISTVÁN-TÁRSULAT TUD. ÉS IROD. OSZTÁLYA 1904

Ára 1 korona 20 fillér.

[pdf–3]Abban a nemes versenyben, melyre már az elmúlt században a tudományok egymás között keltek, a történelmi tudomány sem maradt el társaitól. A XVIII. század óta a történelmi tudomány látóköre rendkívüli módon tágult. Amit a földrajzi tudomány fejlődésére a XV. század végétől kezdve Vasco de Gama, Columbus, Magelhaens, Cook fölfedező útjai tettek, ugyanazt eredményezték a Champollion, Grotefend, Rawlinson, Layard, William Jones, Burnouf, Remusat, Stanislas Julien és társaik a hisztorika terén.

A történelem elhagyta Európa szűk keretét, új világok keltek föl sírjaikból, a kronológiát megtoldottak több ezer esztendővel, szóval a történelmi kutatás térben és időben egy század alatt oly haladást tett, minőről azelőtt a tudományos világ álmodni sem mert.

Hasonlítsuk csak össze, hogy mit értettek száz év előtt világtörténelem alatt és mit értünk ma alatta; akárcsak a Ptolemaeusféle földabroszt hasonlítanók össze egy modern földtekével. Amabban a római birodalom határain túl fekvő limitrof országokat csak elmosódott körvonalakban ismerjük föl, a többi helyét az Óceán borítja el.

Egészen ilyen állapotban volt a világtörténelem az újabb időkig. Az élő-ázsiai keleti népekről a bibliából tudtunk meg egyet-mást, különben a görög és római írókra szorítkoztunk, akik, mihelyest elhagyták a római birodalom határait, a találgatások ködébe merülnek.

Ma a történész ismeri a fáraók egymásutánját, biztosabban mint akárhány középkori fejedelmét, tanulmányozhatja az Ábrahám-korabeli Hammurabi törvénykönyvét, s föltárultak előtte Indiának szent könyvei és bámulatos terjedelmű eposzai.

A történettudós azelőtt egy kimagasló pontról csak egy alpesi völgynek zöldelő mezeit, kies kanyarulatait, a határoló hegyormok [pdf–4]festői alakzatait, a völgybe siető és sziklákról leszökő patakok csillogó ösvényeit szemlélgette; ma magas hegytetőn áll, honnan szeme a bércek egész erdejét látja kápráztató hó- és jégmezőikkel, s azokon túl elhatol idegen országok területére és a tenger messzeségébe; azonban a lábai alatt elterülő völgyet néha köd fedi el tekintete előtt, ami legközelebb áll hozzá, elrejtőzik; az országoknak szűk határai elmosódnak.

De a történelmi tudomány külső terjedelmének ez a bámulatos növekedése megkívánja azt is, hogy a fölszaporodó tapasztalatok és adatok rendszerbe foglalva, igazi tudománnyá váljanak, különben azok inkább csak az emlékezetet fárasztó aggregátum maradnak, hasonlóan egy rendezetlen múzeumhoz vagy könyvtárhoz, melyben lehetnek igen becses és értékes dolgok, anélkül, hogy áttekinthetők és könnyű szerrel föltalálhatók volnának.

Ismeretes Edisonnak, a nagynevű feltalálónak módszere. Ő gyárában több specialista kísérletezőt alkalmaz; az egyik az érintési villamosság terén kísérletez, vizsgálja a különféle fémeknek érintkezéséből származó áramok erejét; a másik kémiai összetételekben és elemzésekben tesz kutatásokat; a harmadik a testeknek villamosság vagy hővezetési tulajdonságait teszi vizsgálata tárgyává s mindezek tapasztalataikat hűen regisztrálják.

Ezeknek a följegyzéseknek ugyan magukban véve is van tudományos értékük, de igazán becsesekké az által lesznek, hogy a geniális mester számára anyagot szolgáltatnak az ő nagy eszméinek kivitelére.

A történeti speciális kutatásoknak is Edisonra, vagy Edisonokra van szükségük, hogy igazi értékükben érvényesülhessenek.

Nem egészen fél század előtt Buckle, a nagynevű angol történetíró szinte panaszkodik a történeti kutatás által összehordott anyagnak túlbősége fölött. «A jelen és múlt század fáradhatatlan szorgalma folytán — így szól — az összefüggés nélkül való megfigyelések roppant tömegét szereztük meg, melyet szorgos gonddal gyűjtöttek halomra; de azok a megfigyelések egészen haszontalanok mindaddig, míg valamely uralkodó eszme össze nem köti.»[1] «Odajutottunk — így szól megint egy más helyen — hogy ami adataink ismerő tehetségünket túlhaladják és úgyszólván terhére vannak. A mi tudományos intézeteink kiadványai és tudósaink iratai [pdf–5]egész az unalomig tele vannak végnélküli aprólékos részletezéssel, amely az ítéletet megtéveszti és az emlékezőtehetséget megzsibbasztja. Hiába kívánjuk, hogy ezt a részletezést általánosítsák és rendezzék. E helyett inkább az összehalmozott anyag nőttön nő. Gondolatokra, eszmékre van szükségünk, de mindig csak adatokat nyerünk… Innen van, hogy korunk, bármily kimagasló legyen különben és csaknem minden tekintetben nagyobb mindazoknál, melyeket a világ látott, s minden magasztos és nemes érzelmei, páratlan türelmessége és szabadságszeretete, pazarló és csaknem tékozló jótékonysága mellett, mégis bizonyos anyagias, sivár és alantjáró karakterrel bír, amely miatt sok komoly észlelője jövője fölött aggódik.»[2]

Körülbelül hét lusztrummal Buckle művének megjelenése után egy francia történettudós, Lacombe, csaknem ugyanilyen panaszszókat hallat. Mi jobban tudjuk a történet anyagát, mint az elmúlt századok, történetíróink több színnel rendelkeznek, de vajjon jobban be tudtak-e hatolni az események pszihikai mélységébe s az emberi természet titkaiba, az nagyon kérdéses dolog. A történettudomány kiegészítésére szükséges még az, ami a tudomány legmagasabb föladatát teszi, az okok után való kutatás.[3]

Látjuk tehát, hogy korunk nagy elméit a mai tudománynak nagy terjedelme, a tudományos látókör kiszélesedése nem elégíti ki. Nemcsak a felületen akarnak ők tovább surranni, hanem a mélységbe behatolni. A határtalan tenger látása első tekintetre meghatja és elbűvöli ugyan a szemlélőt, azonban ki heteken és hónapokon át csak örökös egyformaságában látja, végre is megunja. Az Óceán igazi csodáit és kincseit az ő mélységében rejti. Itt örökké változatos és kifogyhatatlan.

[pdf–6]Az igazán tudományos kutató, ki a történelemnek tengerén keresztül-kasul evezett, végre is az ő mélységébe kíván hatolni, hullámzásának és áramlatainak titkait innen akarja kilesni s rejtett kincseit innen a fölszínre hozni.

Mint minden tudománynak, úgy a történelemnek is bölcseleti alapelvekre kell visszavezethetőnek lennie és adataiban bölcseleti szemlélet tárgyává kell válnia. Sőt csakis ezáltal lesz valódi és igazán értékes tudománnyá.

E nembeli kísérletekben ugyan korunk nem szűkölködik. A történelem bölcseletéről soha annyit nem beszéltek, mint manapság. De azért Lacombe-nak igaza van, midőn Buckle panaszszavát megismétli. Mert a modern történelembölcseleti elméletek legnagyobb része oly egyoldalúságban és félszegségben szenved, hogy a mélyen gondolkozó elmét ki nem elégíti.

Köszönjük pedig ezt az uralkodó pozitivista rendszernek, mely csak a külsőségekhez tapad s a bölcselet föladatát a klasszifikációban, az osztályozásban véli kimeríthetni és minden mélyebbre ható spekulációtól írtózik, nehogy érzéken kívül eső, transzcendentális, metafizikai dolgokkal kelljen foglalkoznia.

A pozitivizmus átka az, amely a modern tudomány minden ágaira reá nehezedik. Ez teszi a mi tudományos intézeteink működését sivárrá, unottá, népszerűtlenné; ez okozza, hogy a tudománynak minden külső terjeszkedése mellett, ma a tudomány csődjéről beszélnek. S ezt leginkább a történelmi tudományok érzik meg, mert míg a természettudományok magukban véve is bírnak gyakorlati alkalmazással, addig amazok magasabb eszmék híján tisztán csak az emlékezet ballasztjává lesznek.

Föladatunk lesz a következőkben a modern történelembölcseleti rendszereket kritikai vizsgálatunk tárgyává tenni. De mielőtt ezt megtennők, a történelem bölcseletének fogalmát kell megállapítanunk.

[1] Buckle, History os Civilizations in England. Ruge német fordításában. II. k. 484.

[2] U. o. 490. és 492 1. V. ö. Hartmann, Moderne Probleme. II. Aufl. Leipzig, 1886. 140. 1. Unsere moderne Wissenschaft läuft Gefahr am empirischen Material zu ersticken.

[3] Lacombe (L'histoire comme science. Paris, 1894. 7. 1.) L'archéologie, la linguistique, l'exegése des textes ont fait de grands progrés. Nous savons mieux le materiel de l'histoire. C'est pourquoi nos historiens sont bien plus pittoresques. Il sont plus de couleur que ceux des deux derniers siècles. Mais quant à avoir mieux saisi le fond psychique, à avoir pénetré l'homme plus avant, et surtout pris sa juste mesure, c'est fort contestable. U. o. 11. l. L'histoire nous présente donc partout des similitudes à recueillir, des particularités à éliminer. Ce travail bien fait, constituerait déjà l'histoire sur le pied d'une science commencée. Mais én toute science il y a une seconde et suprême opération, qui est la recherche des causes.