II. SZÍN.
London. Terem a palotában.
Henrik király, a walesi Herczeg, s Lordok jönnek.
HENRIK KIRÁLY.
Urak, bocsánat! Némi szónk leend
A walesi herczeggel; de itt közel
Isten határozá-e, nem tudom,
Tán néki nem tetsző lépésimért,
Hogy im számomra titkos végzete
Ostort, csapást önvéremből teremt;
De életed folyása kényszerít
Hinnem, hogy épen tégedet jelölt
Az ég tüzes boszúja s vesszeje
Gyanánt, hibáim büntetéseül.
Mondd, oly csapongó, aljas vágyak és
Oly hasztalan, oly vásott póri tettek,
Oly dőre kedvtelés, oly durva kör,
Mint a minőben szűntelen mozogsz,
Nemes véreddel mint férhetnek egybe
S mint birhatják fejdelmi szívedet?
Urak, bocsánat! Némi szónk leend
A walesi herczeggel; de itt közel
| Maradjatok, mert hivatunk azonnal. | (Lordok el.) |
Tán néki nem tetsző lépésimért,
Hogy im számomra titkos végzete
Ostort, csapást önvéremből teremt;
De életed folyása kényszerít
Hinnem, hogy épen tégedet jelölt
Az ég tüzes boszúja s vesszeje
Gyanánt, hibáim büntetéseül.
Mondd, oly csapongó, aljas vágyak és
Oly hasztalan, oly vásott póri tettek,
Oly dőre kedvtelés, oly durva kör,
Mint a minőben szűntelen mozogsz,
Nemes véreddel mint férhetnek egybe
S mint birhatják fejdelmi szívedet?
HENRIK HERCZEG.
Ohajtanék, felség, minden hibától
Olyannyira mentté válhatni, mint
Kétségtelen, hogy tisztává mosom
Számos reám rótt vád alól magam’:
Csak annyi elnézést engedj, ha majd
Czáfolva lesznek a mesék, miket
Gyakran susognak a nagyok fülébe
Nyájas hízelgők, aljas hírkovácsok,
Hogy holmiért, a mikre ifjúságom
Hibásan és csapongva tévedett,
Alázatom nyerjen bocsánatot.
Ohajtanék, felség, minden hibától
Olyannyira mentté válhatni, mint
Kétségtelen, hogy tisztává mosom
Számos reám rótt vád alól magam’:
Csak annyi elnézést engedj, ha majd
Czáfolva lesznek a mesék, miket
Gyakran susognak a nagyok fülébe
Nyájas hízelgők, aljas hírkovácsok,
Hogy holmiért, a mikre ifjúságom
Hibásan és csapongva tévedett,
Alázatom nyerjen bocsánatot.
HENRIK KIRÁLY.
Isten bocsásson meg neked! – Csodálom,
Hogy hajlamidnak röpte úgy elüt,
El minden ősöd szárnyalásitól.
Helyed’ rútúl elvesztéd a tanácsban,
Utánad az öcséd foglalta el,
S az udvar és családom herczegi
Csaknem mint idegent tekintenek;
Korod reménye és kinézete
Romban hever; mindenki jósszerűn
Előre sejti már bukásodat. –
Ha ily sűrűn, ha ilyen pórilag
S alant köröknek is ily könnyen, olcsón
Forogtam volna én a nép előtt,
A vélemény, mely trónra fölsegített,
A régi birtokoshoz hű marad
S engem sötét száműzetésbe’ hágy,
Mint a ki mit sem ér, vagy mit sem ígér.
De ritkán látva, nem csak észrevettek,
Hanem csodáltak, mint egy üstököst.
A gyermekeknek mondák: Im ez ő!
Mások pedig: Ki és mi e Bolingbroke?
Leloptam így az ég minden kegyét,
S magamra ölték oly alázatot,
Hogy mindenik szív hódolatra gyult
S üdvözlet- és örömre minden ajk,
Még a király jelenlétében is.
Ekként személyem új és friss maradt,
És feltünésem mint oltári öltöny,
Melyet ki lát, megbámul: így fölléptem,
Mit én csak olykor, ámde fényesen
Mutattam, ünnep volt: a ritkaság
Azt mindig ünnepélyessé tevé.
Föl- és lejárt a szökdelő király,
Hitvány bohóczok, forgács nép között,
Hamar kigyulva s oly hamar kiégve.
Eljátszta a tekintélyt, udvarát
Tréfás bolondokkal töltötte meg
S gúnyjokkal szennyezé be nagy nevét;
Tekintélyét, e névnek ellenére,
Suhanczoknak röhögni engedé;
Minden kölyök kötődhetett vele,
Az utczanépek czimborája és
A népszerűség hűbérencze lett,
S mivel naponkint nyelték a szemek;
Jóllakva mézzel, elkezdték megúnni
Az édességet, melyből egy kevés is
Több mint kevés, s igen sok a mi sok.
Így, hogyha alkalom volt látni őt,
Mint a kakukkot júniusba’, csak
Hallák, de nem tekinték; oly szemekkel
Nézték, melyek bárgyúk a megszokástól
S mi rendkívüli bájt se érzenek,
Minőt a napszerű felség mutat, ha
Ritkán ragyog fel bámuló szemünknek.
Csak szundikáltak, és szemhéjokat
Alábocsáták, úgy tekintve, mint
Borongó ember társfelére néz,
Kinek jelenlétét megúnta már.
S te, Henrik, épen ilyen ponton állsz,
Mert elvesztéd, aljas köröd miatt,
Fejdelmi előjogod’. És nincsen is
Szem, mely reád nem únva néz, csupán
Enyém kivánt gyakrabban látni csak.
Mit tenni nem kén, épen azt teszi;
El-elvakítja dőre gyengeségem.
Isten bocsásson meg neked! – Csodálom,
Hogy hajlamidnak röpte úgy elüt,
El minden ősöd szárnyalásitól.
Helyed’ rútúl elvesztéd a tanácsban,
Utánad az öcséd foglalta el,
S az udvar és családom herczegi
Csaknem mint idegent tekintenek;
Korod reménye és kinézete
Romban hever; mindenki jósszerűn
Előre sejti már bukásodat. –
Ha ily sűrűn, ha ilyen pórilag
S alant köröknek is ily könnyen, olcsón
Forogtam volna én a nép előtt,
A vélemény, mely trónra fölsegített,
A régi birtokoshoz hű marad
S engem sötét száműzetésbe’ hágy,
Mint a ki mit sem ér, vagy mit sem ígér.
De ritkán látva, nem csak észrevettek,
Hanem csodáltak, mint egy üstököst.
A gyermekeknek mondák: Im ez ő!
Mások pedig: Ki és mi e Bolingbroke?
Leloptam így az ég minden kegyét,
S magamra ölték oly alázatot,
Hogy mindenik szív hódolatra gyult
S üdvözlet- és örömre minden ajk,
Még a király jelenlétében is.
Ekként személyem új és friss maradt,
És feltünésem mint oltári öltöny,
Melyet ki lát, megbámul: így fölléptem,
Mit én csak olykor, ámde fényesen
Mutattam, ünnep volt: a ritkaság
Azt mindig ünnepélyessé tevé.
Föl- és lejárt a szökdelő király,
Hitvány bohóczok, forgács nép között,
Hamar kigyulva s oly hamar kiégve.
Eljátszta a tekintélyt, udvarát
Tréfás bolondokkal töltötte meg
S gúnyjokkal szennyezé be nagy nevét;
Tekintélyét, e névnek ellenére,
Suhanczoknak röhögni engedé;
Minden kölyök kötődhetett vele,
Az utczanépek czimborája és
A népszerűség hűbérencze lett,
S mivel naponkint nyelték a szemek;
Jóllakva mézzel, elkezdték megúnni
Az édességet, melyből egy kevés is
Több mint kevés, s igen sok a mi sok.
Így, hogyha alkalom volt látni őt,
Mint a kakukkot júniusba’, csak
Hallák, de nem tekinték; oly szemekkel
Nézték, melyek bárgyúk a megszokástól
S mi rendkívüli bájt se érzenek,
Minőt a napszerű felség mutat, ha
Ritkán ragyog fel bámuló szemünknek.
Csak szundikáltak, és szemhéjokat
Alábocsáták, úgy tekintve, mint
Borongó ember társfelére néz,
Kinek jelenlétét megúnta már.
S te, Henrik, épen ilyen ponton állsz,
Mert elvesztéd, aljas köröd miatt,
Fejdelmi előjogod’. És nincsen is
Szem, mely reád nem únva néz, csupán
Enyém kivánt gyakrabban látni csak.
Mit tenni nem kén, épen azt teszi;
El-elvakítja dőre gyengeségem.
HENRIK HERCZEG.
Legkegyelmesb uram, jövőre már
Inkább úrrá leszek magam felett.
Legkegyelmesb uram, jövőre már
Inkább úrrá leszek magam felett.
HENRIK KIRÁLY.
Valóban,
Mi most te vagy, az ép Rikhárd vala,
Midőn Frankhonból Ravenspurgba léptem;
S mi akkor én valék, az Percy most.
Királyi pálczám’, sőt lelkemre mondom,
Több érdemen igényli ő e hont,
Mint az öröklés puszta árnya, te.
Mert jog, vagy a jog színe nélkül is
Vérttel borítja a mezőket és
Az arszlán éles körmivel daczol.
Értebb korú se lévén, mint te vagy,
Sok régi lordot s püspököt vezet
Véres csatába, fegyverzaj közé.
Mily halhatatlan hírnevet vivott
Ama dicsőitett Douglas felett,
Kit harczi nagy név, hősi tettek és
Hadjáratok legelső bajnokúl
És harczi nagyságul hirdetnek a
Keresztyén földeken minden felé!
E Hővér, e még bölcsejébe’ Mars,
E gyermek hős háromszor verte meg
A nagy Douglast: egy ízben elfogá,
Meg elbocsátá; így barátja lett
S a mély viszály torkát betömte, hogy
Trónom biztos nyugalmát elriaszsza.
S mit szólsz ehhez: Percy, Northumberland,
A yorki érsek, Douglas, Mortimer
Szövetkeztek s fölkeltek ellenünk? –
De mért hozom föl mind e hírt neked?
Miért beszélek ellenim felől?
Hisz’ legközelb s fő ellenem te vagy,
Kit dőre hajlam, szolgafélelem,
Vagy örjöngő szeszély könnyen ragad
Harczolni Percy zsoldján ellenem,
Nyaldosni lábát s vágyinak hizelgni,
Mutatva, mily igen korcscsá levél.
Valóban,
Mi most te vagy, az ép Rikhárd vala,
Midőn Frankhonból Ravenspurgba léptem;
S mi akkor én valék, az Percy most.
Királyi pálczám’, sőt lelkemre mondom,
Több érdemen igényli ő e hont,
Mint az öröklés puszta árnya, te.
Mert jog, vagy a jog színe nélkül is
Vérttel borítja a mezőket és
Az arszlán éles körmivel daczol.
Értebb korú se lévén, mint te vagy,
Sok régi lordot s püspököt vezet
Véres csatába, fegyverzaj közé.
Mily halhatatlan hírnevet vivott
Ama dicsőitett Douglas felett,
Kit harczi nagy név, hősi tettek és
Hadjáratok legelső bajnokúl
És harczi nagyságul hirdetnek a
Keresztyén földeken minden felé!
E Hővér, e még bölcsejébe’ Mars,
E gyermek hős háromszor verte meg
A nagy Douglast: egy ízben elfogá,
Meg elbocsátá; így barátja lett
S a mély viszály torkát betömte, hogy
Trónom biztos nyugalmát elriaszsza.
S mit szólsz ehhez: Percy, Northumberland,
A yorki érsek, Douglas, Mortimer
Szövetkeztek s fölkeltek ellenünk? –
De mért hozom föl mind e hírt neked?
Miért beszélek ellenim felől?
Hisz’ legközelb s fő ellenem te vagy,
Kit dőre hajlam, szolgafélelem,
Vagy örjöngő szeszély könnyen ragad
Harczolni Percy zsoldján ellenem,
Nyaldosni lábát s vágyinak hizelgni,
Mutatva, mily igen korcscsá levél.
HENRIK HERCZEG.
Oh azt ne gondold; az nem úgy leend.
Isten bocsássa meg, hogy tőlem így
Eltávolíták felséged szivét!
De Percy fog fizetni mindezért,
S ha majd nehány dicső napot megérek,
Bátran kimondom, hogy fiad vagyok.
Vérből veszek díszöltönyt fel magamra,
S arczomra véres mázt, a melylyel együtt
Lemosva lesz minden gyalázatom.
Így lesz azon nap, bármikor jön az,
Midőn e hír s dicsőség gyermeke
E hősi Hővér, e híres lovag
Föl sem vett Henrikeddel összecsap.
Bár a dicsőség, mely vértén ragyog,
Ezerszer annyi volna, s arczimon
Kétannyi a gyalázat! Lesz idő,
Hogy hírnevét éjszaknak e fia
Az én szennyfoltomért cseréli ki.
Hisz Percy, jó atyám! csak ügynököm,
Ki hírnevet számomra gyűjt, s erős
Nagy számadásra vonzom egyszer őt,
Hogy nyert dicsőségét id’ adja mind,
Korának bármi kis diszét ide;
Vagy szíviből szakítok számadást.
Isten nevében ezt igértem itt,
S véghez viszem, ha Isten engedi.
Enyhítse ez felségednél az én
Vásottságom ütötte mély sebet;
Ha nem: felold az élet vége mindent,
És százezer halált inkább nekem, mint
Csak részben is megszegjem eskümet!
Oh azt ne gondold; az nem úgy leend.
Isten bocsássa meg, hogy tőlem így
Eltávolíták felséged szivét!
De Percy fog fizetni mindezért,
S ha majd nehány dicső napot megérek,
Bátran kimondom, hogy fiad vagyok.
Vérből veszek díszöltönyt fel magamra,
S arczomra véres mázt, a melylyel együtt
Lemosva lesz minden gyalázatom.
Így lesz azon nap, bármikor jön az,
Midőn e hír s dicsőség gyermeke
E hősi Hővér, e híres lovag
Föl sem vett Henrikeddel összecsap.
Bár a dicsőség, mely vértén ragyog,
Ezerszer annyi volna, s arczimon
Kétannyi a gyalázat! Lesz idő,
Hogy hírnevét éjszaknak e fia
Az én szennyfoltomért cseréli ki.
Hisz Percy, jó atyám! csak ügynököm,
Ki hírnevet számomra gyűjt, s erős
Nagy számadásra vonzom egyszer őt,
Hogy nyert dicsőségét id’ adja mind,
Korának bármi kis diszét ide;
Vagy szíviből szakítok számadást.
Isten nevében ezt igértem itt,
S véghez viszem, ha Isten engedi.
Enyhítse ez felségednél az én
Vásottságom ütötte mély sebet;
Ha nem: felold az élet vége mindent,
És százezer halált inkább nekem, mint
Csak részben is megszegjem eskümet!
)
HENRIK KIRÁLY.
Ez százezer föllázadót megöl!
Parancsot és hatalmat nyersz reá.
Blunt jő.
No, jó Bluntom, arczod oly nyugtalan.
Ez százezer föllázadót megöl!
Parancsot és hatalmat nyersz reá.
Blunt jő.
No, jó Bluntom, arczod oly nyugtalan.
BLUNT.
Miként az ügy, a melyről szólni jöttem.
A skót lord Mortimer jelenti, hogy
Douglas s az angol fölkelők vele
E hó tizenegyedikén egyesültek
Shrewsburyban: oly félelmes had ez,
Ha mind megtartja tett igéretét,
Minő csak felzavarhat államot.
Miként az ügy, a melyről szólni jöttem.
A skót lord Mortimer jelenti, hogy
Douglas s az angol fölkelők vele
E hó tizenegyedikén egyesültek
Shrewsburyban: oly félelmes had ez,
Ha mind megtartja tett igéretét,
Minő csak felzavarhat államot.
HENRIK KIRÁLY.
Westmoreland gróf elindult már ma és
Fiam Lancaster János is vele.
Hisz im e hír még alig öt napos.
Jövő szerdán indulsz, Henrik, te is;
Mi csütörtökön megyünk utánatok.
Bridgnorth a gyülhely. Glostershiren át
Vonulj te, Henrik; ekként gondolom,
Hogy tíz-tizenkét nap multán hadunk
Bridgnorthban egymással csak egyesül.
Sok a teendőnk: gyorsan föl tehát!
Westmoreland gróf elindult már ma és
Fiam Lancaster János is vele.
Hisz im e hír még alig öt napos.
Jövő szerdán indulsz, Henrik, te is;
Mi csütörtökön megyünk utánatok.
Bridgnorth a gyülhely. Glostershiren át
Vonulj te, Henrik; ekként gondolom,
Hogy tíz-tizenkét nap multán hadunk
Bridgnorthban egymással csak egyesül.
Sok a teendőnk: gyorsan föl tehát!
| Előnyt a késedelmezés nem ád. | (El mind. |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
