Döntés napirend módosításáról

Full text search

Döntés napirend módosításáról
Tisztelt Országgyűlés! Most a napirend módosítására tett javaslatról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló T/14298. számú törvényjavaslat összevont vitájára a hétfői ülésnapon, az Összefogás a Fűtött Otthonokért Alapról szóló T/13560. számú törvényjavaslat tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalását követően kerüljön sor.
Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés március 13-ai ülésnapja 8 órakor kezdődjön, a napirend előtti felszólalásokat követően szünetre kerüljön sor, a köztársasági elnök választására 9 óra 30 perctől kerüljön sor a napirendi javaslatban feltüntetett módon. A köztársaságielnök-választás eredményének kihirdetését követően 15 perc szünetre kerüljön sor, majd azt követően kerüljön sor a kérdésekre és az azonnali kérdésekre.
Kérdezem a tisztelt Házat, hogy egyetért-e ezzel a javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosítással. Kérem, kézfelemeléssel jelezzék! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy Ház látható többsége a napirendet elfogadta.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me