Haruckern János-György – mint iratik – ausztriai eredetü, és egy linczi sütőnek fia volt, ki szorgalma és tehetségei által a hadi élelmezési biztosságnál főtisztségre emelkedvén, mint római birodalmi lovag 1723-ban (129. törv. czikk szerint) magyar indigenatust nyert, és egyszersmind ezen évben a Békés, Csongrád és Zaránd vármegyékben fekvő fiscalis jószágokat 1719-ben III. Károly királytól főleg azon érdemeinek tekintetbe vételével, hogy ő a török hadjáratok által nagyon megürült kincstár részére több száz ezeret megtakaritott, még ezen felül 24,000 forintnak fizetése mellett királyi adományban nyerte, és azokra aug. 10-én a váradi káptalan által be is iktattatott. Mivel azonban az 1723-ban kelt adománylevélből sok helység és puszta neve kimaradt, 1736-ki január 27-én uj adománylevelet adatott ki magának, melyben is az adományozott helységek és puszták igy neveztetnek meg: Gyula mezővárosa mint az egész uradalom feje, továbbá Fövényes, Ölyved, Apáti, Sz.-Benedek, Remeteháza, Beregegyháza, Alabián, Gyürkhely, Békés, Berény, Endrőd, Gyúr, Kamut, Dánfok, Csatár, Tőgye, Nyárszeg, Szentes, Sz.-Fabián, Ecser, Veresegyháza, Donát Sz.-László, Tőke, Heked, Derekegyházának egy része, Bökény, Szeghalom, Faás, Balkány, Torda, K.-Környe, Öcsöd, Szarvas, Káka, Báboczka, Félegyháza, Tartárszállása, Csaba, N.- és Kis-Podány, Földvár, Borosgyán, Veszely, Gerendás, Kigyós, Eperjes, Kerekegyháza, Szabadka, Gyarmat, Pázmány, Ösvény, Bucsa, Kis- és Nagy-Harang, Gerla, Mező-Megyer, Sz.-Miklós, K.- és N.-Décse, Doboz, Csorvás, K.-Ladány, Méhes, Kis-Károly, Gyoma, Ege, Nagy-Telek, Vésztő, Mágor, Tarcsa, Edeles, Németi, vagyis Nemeskereki, Bélmegyer, Félhalom, Póhalom, Szénás, Kis- és Nagy-Csákó, Királyság, Kondoros, Murony, Sopron, Halásztelek, Sima, Simasziget, Csejt, Orosháza, Székudvar, Petzér, Gyires, Sz.-Király, Sz.-Márton, Szent-Tamás, Pél és Elek.