3. Greg. I. Magnus, a gens Aniciából, eleinte a politikai pályára lépett, 574-ben Roma praetora lett, majd örökölt vagyonával hét kolostort alapított s az egyikbe visszavonult. Diaconusszá szentelve a pápától Constantinopolisba küldetett s ott 579–85-ig diplomataként működött. Visszatérte után kolostora apátja lett, s 590-ben egyhangulag pápává választatott. 604-ben, martius 12-én halt meg. A longobardusok betörésekor nagy ügyességgel védte Roma önállóságát, megerősítette a római szék uralmát, megtérítette Corsicát s Angliát missionáriusok által, megjavította a liturgiát Gelasius pápa sacramentariumának átdolgozása s az antiphonarium szerkesztése által, szervezte a rhythmustalan prosaéneket (cantus Gregorianus) s énekiskolákat alapított. Az általános műveltség hanyatlásának ezen korszakában ő, mint a világi tudomány ismerője, de rideg szellem, a classikai tanulmány ellensége, erős ascetikus hajlamokkal, irodalmi működésével tisztán csak gyakorlati czélokat szolgál. Legfontosabb művei: dialogorum de vita et miraculis patrum Italicorum et de aeternitate animi ll. 4, csodás történetek és látomások gyűjtménye; moralia in Job; homiliae in Hesekiel s a regula pastoralis, emberismerettel írt bevezetés a lelki pásztorkodásra; levelek és hymnusok. – Irodalom: Opera ed. Benedictini congr. s. Mauri, Parisiis, 1705. Migne, Patrol. Lat. 75–79. Lan, Gr. I. anch Leben und Lehre, Leipzig, 1845. Pfahler, Gr. d. Gr. undseine Zeit, Frankfurt, 1852. Fevre, Etude sur les morales de Gr. le gr. Paris, 1858. Böhringer, die Kirche Christi, Stuttgart. 1879. Pingaud, la politique de s. G. Paris, 1872. Wolfsguber, die vorpäpstliche Lebensperiode Gr. d. Gr. Wien, 1886. Clausier, S. Gr. le gr. Lille, 1887. Bousmann, Gr. I. d. Gr., Paderborn, 1891. B. F.