BÁTHORI ZSIGMOND, VITÉZ MIHÁLY ÉS GIORGIO BASTA
BÁTHORI ZSIGMOND, VITÉZ MIHÁLY ÉS GIORGIO BASTA
Báthori Zsigmond uralkodásának kezdeteiről: SZÁDECZKY LAJOS, Kovacsóczy Farkas (MTÉ Bp. 1891); SZABÓ GYÖRGY, Abafáji Gyulay Pál (Bp. 1974) s végül TRÓCSÁNYI ZSOLT fentebb említett kötete az erdélyi fejedelemség korának országgyűléseiről. A háborúba való belépés körülményeiről SZILÁGYI SÁNDOR; Carillo Alfonz diplomáciai működése (Bp. 1887); a háború első éveiről: VERESS ENDRE, Campania creştinilior în contra lui Sinan paşa din 1595 (Bucureşti 1925). Vitéz Mihály szerepével és történeti jelentőségével a román szakirodalom különösen 610bőven foglalkozott és foglalkozik. Az eredményeket, a legfontosabb munkák felsorolásával egyetemben, legújabban összefoglalta ŞT. OLTEANU, Les pays roumains. A régebbi román munkák közül külön említésre leginkább érdemes P. P. PANAITESCU, Mihai Viteazul c. könyve (Bucureşti 1936), a magyar feldolgozások közül mindmáig SZÁDECZKY LAJOS írása, Erdély és Mihály vajda (Temesvár 1893) a legrészletesebb és leghasználhatóbb.
A székely problémáról legújabban DEMÉNY LAJOS, A székelyek és Mihály vajda (Bukarest 1977), illetve a már említett Székely felkelés 1595–1596 c. kötet tanulmányai közül: DEMÉNY LAJOS, A közszékelyek 1595–1596. évi felkelése; UŐ, Mihály vajda szabadságlevelei és az erdélyi fejedelmek székely politikája a XVII. sz. elején; CONSTANTIN REZACHEVICI, A székelyek és Havasalföld kapcsolata a Mihály vajda utáni időkben. Az 1601 utáni zűrzavarról többek között NAGY JÁNOS, Székely Mózes (Sz 3, 1869); BENDA KÁLMÁN, Bocskai István (Bp. 1942).
A román történetírásban N. BĂLCESCU nevezetes életrajza óta Vitéz Mihályról több árnyalatú álláspont alakult ki, melyek közül a legszélsőségesebb Vitéz Mihályt a „három román fejedelemség” első egyesítőjének tekinti, amivel megteremtette a mai Románia előképét. Ezzel a véleménnyel a következő ellenérvek miatt nem érthetünk egyet, mert – a lényegen kezdve –: az erdélyi állam sem a 16., sem a 17. században nem tekinthető „román” országnak. Az előző fejezetekben bőséges bizonyítékokat soroltunk fel arról, hogy az új állam a középkori Magyar Királyság egyik jogutódjaként jött létre. Az össznépességen belül a román etnikum – erről a Társadalom és hatalom fejezetben esett szó – ekkor még kisebbségben volt, politikai jogokkal nem rendelkezett, az állam irányításában semmiféle szerepe sem volt. Ezen túlmenően: maga Vitéz Mihály sohasem lett hivatalosan Erdély fejedelme. Bár utóbb olykor használta ezt a címet, s az erdélyi rendekben is volt némi hajlandóság uralkodókénti elismerésére, fejedelemmé választására nem került sor. (Márpedig Erdélyben a fejedelemválasztás a rendek joga volt.) Mihály jogcíme az erdélyi uralkodásra Rudolf császártól kapott helytartói méltósága, Erdélyen belül mindig ezzel a titulussal élt. A két román vajdaság és az Erdélyi Fejedelemség között csak egyfajta perszonálunió keletkezett, semmiféle központi kormányt vagy intézményt nem állítottak föl. A régebbi kormányzati apparátus mindhárom országban tovább működött, legföljebb a feudális világban megszokott módon egy-egy bizalmas udvaronc kapott „idegenben” is tisztséget. (Erről a fentebb idézett irodalom mellett l. még P. P. PANAITESCU egyébként a román álláspontot tükröző tanulmányának: L’union des pays roumains sous le rčgne de Michel le Brave (RRH 1965) 433. lapját.)
Végül: mindebből következően Mihályban feudális hódítót kell látnunk, akit elsősorban személyes-dinasztikus érdekek mozgatnak. Eszmei céljai között ezen túl csak az ortodoxia védelmét lehet észlelni – igaz viszont, hogy az adott viszonyok között ez úgy értelmezhető, mint ami bizonyos „nemzeti” színezetet is jelentett.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
