Törvények és oklevelek

Full text search

Törvények és oklevelek
Az Intelmek a keresztény trónutódnak szóltak, az alattvalók számára István király az új rendet két törvénykönyvvel szentesítette. A személyes hangú rövid bevezetés ellenére sem vélhető, hogy saját maga lenne a törvények szerzője; az idézett nagyobb legenda is „püspökökkel és Magyarország főembereivel együtt kibocsátott törvénykönyvről” szól. A törvények célja az egyház működésének biztosítása, a magántulajdon védelme, s a pogány szokásoktól való eltiltás volt. Emellett gondoskodott az elhagyott feleségek, özvegyek és árvák jogairól is. A törvényalkotó ismert több korabeli külföldi törvénygyűjteményt, de a konkrét rendelkezések önállóak és a hazai társadalmi-gazdasági viszonyokra szabottak voltak. A rendelkezések megszegőire kiszabott büntetések a mai olvasó számára aránytalanul súlyosnak tűnhetnek. (Pl. aki a mise alatt sutyorog, azt meg kell korbácsolni és le kell nyírni a haját; az esküszegő kezét kell levágni, a cselszövőt pedig a nyelvétől megfosztani.) István törvényei a maguk korában szigorúak voltak, de nem kegyetlenek, és szavatolták a jogbiztonságot.
Irodalomtörténeti és stilisztikai szempontból Kálmán király törvényeinek (1100 k.) bevezetése érdemel még figyelmet. A törvények összeírásával Seraphin esztergomi érsek Albericust bízta meg, aki korának egyik legtanultabb írója, tudatos stilisztája volt. Albericus a mű elé ajánlólevelet írt, melyben kötelezően mentegetőzik műveletlenségéért, amit persze minden mondata cáfol. Kifejti, hogy a körülmények megváltozásával a törvényeknek is módosulniuk kell: párhuzamok, ellentétek és rímek díszítik mesterien bonyolult sorait.
Jogi ügyletek írásba foglalása ugyancsak megkezdődött az államalapítással, bár az oklevéladás csak a 13. századtól vált rendszeressé. Legrégibb eredetiben fennmaradt latin nyelvű oklevelünk a Tihanyi alapítólevél (1055), az 1002-ben kelt Pannonhalmi alapítólevelet csak Kálmán-kori átírásban ismerjük. Az oklevelek szerkesztőinek, fogalmazóinak a többi műfajénál sokkal szigorúbb formai követelményeknek kellett eleget tenniük. A formulák közül az oklevél megírását megokoló arenga és az oklevélszerző érdemeit előadó narratio volt leginkább alkalmas a notarius műveltségének, s írói adottságainak megcsillogtatására. A 12. század végéig a rímes, ezután a ritmikus próza az okleveleknek is fontos stílus- és hitelesítő eleme. IV. Béla (1235-1270) korától a hivatalos írásbeliség központi intézménye a kancellária volt, élén jogi végzettségű, magasrangú egyháziakkal. Magánjogi okleveleket a káptalanokban s bizonyos konventekben működő hiteleshelyek állítottak ki.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me