Wilhelm Busch és Émile Reynaud – a rajzfilm előfutárai?

Full text search

Wilhelm Busch és Émile Reynaud – a rajzfilm előfutárai?
De vizsgáljuk meg tüzetesebben azt az esetet, ha egy képzőművész kétségtelenül olyanfajta mozgás rögzítésére törekszik, amikor a mozgás legapróbb fázisainak is tartalmi jelentősége van, sőt ezek a fázisok egymásra utalnak. Ilyen törekvést a múlt század második felében figyelhetünk meg egyre gyakrabban, s ezek a törekvések már valóban a film felé mutatnak. Legjobb példa erre Wilhelm Busch német rajzolóművész életműve, akit joggal tekinthetnénk a film legalább olyan előfutárának, mint mondjuk az első trükkfilmművészt, Émile Reynaud-t. Hans Huckebein című, 1867-ben rajzolt sorozata egy varjú berúgását ábrázolja. Figyeljük meg az egymás után következő képeket. Ezek a mai rajzos trükkfilmek kulcsrajzainak felelnek meg. Alapihletőjük: a mozgás. A humor is a mozdulatokból fakad, de ezek a mozdulatok nemcsak önmagukban humorosak, mert a humort és a mondanivalót az egyes rajzok közötti összefüg és fokozza, sőt határozza meg. Az első képen Hans Huckebein még csak belesandít a likőrösüvegbe, a másodikon belekóstol, a harmadikon lenyeli a likőrt, a negyediken fenékig üríti a poharat, az ötödik kép ugyanennek a műveletnek teljes alaposságú végrehajtása, s itt különösen érződik a humor jelentkezése a negyedik és ötödik számú kép közötti összefüggésben; a hatodik képen a madár eldobta a poharat, és szárnyait próbálgatja, a hetediken táncolni kezd, a nyolcadikon a részegség először jelentkezik, mert elesik, a kilencediken tovább dülöngél, a tizediken tettének következményeit látjuk, mert belegabalyodik egy kötésbe, a tizenegyedik képen már felakasztva lóg az asztal mellett. Ez a tizenegy kép tehát egy szóban rendkívül röviden előadható eseményt ábrázol: egy madár becsípett, és megfulladt. Egyáltalán nem az esemény az, amely humoros, és nem az esemény elmondásából fakad a humor. A gondolati tartalmat tehát nem elsődlegesen az esemény maga hordozza, mint inkább azok az aprólékosan megfigyelt mozdulatok, amelyeket a madár végez. A tartalmat tehát itt nemcsak hogy a kép hordozza, hanem a képen belül is külön: a mozgás. Annyira a mozgás, a mozdulat, hogy a rajzolóművész ezt már képtelen volt egyetlen képen rögzíteni, képek sorozatára volt ehhez szüksége. Mint érdekességet említjük meg, hogy a filmkockaként egymás után következő képek pontosan azonos beállításban ábrázolják a madarat: egy asztal a likőrösüveggel és pohárral. Sem közelebb nem kerülünk a látottakhoz, sem távolabb nem kerülünk tőle, vagyis a "felvevőgép" áll, és úgy rögzíti az eseményt. Csak az utolsó előtti képen ugrunk át más helyszínre, a varróasztalkára. Ez azonban észrevétlen ugrás, mert látszólag ugyanazon az asztalon vagyunk most is. Ismételjük meg az előző festménnyel kapcsolatos kísérletünket, és képzeljük el az így lepergetett eseményt mozgásban. Változik-e tartalmilag a rajzolóművész mondanivalója, mondjuk, egy rajzos filmen? Megint csak az a válasz, hogy nem változik. Kétségtelen, hogy a mozgás egyes fázisai részletezettebbek lennének, de nem kapnánk lényegesen többet egy ilyen kis rajzfilmtől, mint amennyit 1867-ben Wilhelm Buschtól kaptunk.
Ismét világos tehát, hogy a mozgásnak még ilyen bonyolult és a legapróbb mozgásfázisok összefüggéseire utaló rögzítése is kifejezhető rajzban vagy festményen, esetleg szobron, a filmváltozat tartalmilag semmi újat nem hozna. Nem elégedhetünk meg tehát azzal a felületes meghatározással, mintha a film képi, vizuális kifejezési forma lévén, abban különbözne más képi kifejezési formáktól, hogy mozgást rögzít. Újra le kell szögeznünk, hogy a festészet a mozgás legbonyolultabb lehetőségeit is képes rögzíteni és művészileg visszaadni. Lényegében ugyanezek a megállapítások vonatkoznak a fényképezés művészetére is. A különbség ebből a szempontból pusztán az, hogy az adott jelenséget nem kézi erővel, hanem kémiai úton rögzítik.

Wilhelm Busch német festőművész 1867-ben készült rajzsorozata

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me