Tóth Árpád: SZAVAK SZOBRÁSZA, ÉN...
Faragva fínom ígén, hogy egykor, ritka mester,
Dobbantom népem szívét meg nem romló remekkel,
Alázattal nyulok szerszámaimhoz mostan.
Ám míg kedves alakját idézem, gonddal mérve,
Meleg fátyol homálylik a művész bús szemére,
S halk tünődéssé emyed a fájó, lassu munka.
A szív, a hű kohó, olvasszon hő folyammá,
S nemes formákba öntve, szelíden hűlj olyanná,
Minőt a gyarló mester édes ihlete érze.
Félistenné ne zengjék; mord "hős"-szó, el ne fedd
Riadt ember-szivét, zord páncél, el ne vedd
Tartása hanyag báját, mellyel csevegni hajlott...
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me