Tóth Árpád: EGY RÉGI HÁZ ELŐTT
Kéményén kéklő füstje mily kedvesen kereng,
A vénhedt kúria, mint bölcs agg úr mereng,
Ki élte alkonyán szelíden ül s pipázgat.
Zümmögne a napos nyár, mint sűrü mézü kaptár,
S hallgatna bölcs, fehér csönd, ha télre jár a naptár,
Mint arany ifjuság után ezüst öregség.
Kék füstként felremegvén merengések sorát,
Szelíddé hamuhodna a bús, belső zsarát,
S küszöbödön nem ülne jajos Jóbként a gyász.
Fáj a világ? feledd el, tagadd meg, ó, akard,
Képzelj magadnak másat az erdőkkel takart
Magányba, szörnyü régit váltson szelíden dús új.
Vigaszos látomást, szebb földet és eget
Ó, ha nem is ragyogna másnak ma, csak neked,
Jöhet jobb nemzedék, amelynek kincse lesz még.
Élvezd, hogy lélek vagy te, ki büszkén fellebeg,
Rossz álom mind a többi: a könnyek és sebek,
Rossz álom a duhaj világ, a szörnyü csárda.
A részegek leverték, és a pokoli korcsma
Sötétjén fojtogatja a lihegő és korcs Ma
Minden szép Tegnapunkat, mely hit volt és reménység.
S alacsony homlokán a sohasem elég
Vérontás ősi, vad Káin-bélyege ég.
Ó, hidd: még jönnek új, igaz, jó emberek!
Forró, nagy szíve ver, s dobog szét a világba,
Testvéri édes érzést reszketve szét a fákba,
S a dúvad is, ha hallja, szelíd szemmel mereng el...
Amelyhez fölemeljük a sok bús földi dolgot,
Emberré lelkesülni és vélünk lenni boldog,
S nincs Gazság, Bűn s Iszony, mely onnan elsodorna...
Kábíts még el, ne szállj, jaj, mert zuhogva jönnek,
Mint iszonyú özönvíz, jaj, jönnek már a könnyek,
S mindent kioltanak. Ó, jaj, mert nem birom már.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me