Tompa Mihály: LEVÉL A «VISZHANGHOZ».
Lányasszonykám! hogy lehet:
Velem épen nyárközépen
Firkáltatni verseket!?
Szépen rám szól a mesében:
- Ha én most is benn-ülök, -
,Aki nyárban énekeltél,
Táncolj télben jó tücsök!'
Az a fajta vers kivált,
Mit az írdüh s a kenyérgond
A szépérzést ölni gyárt?
Mikor a rét nyilt virága,
Dal a lombok rejtekén,
S a két hajnal rózsafénye:
Mind egy-egy szép költemény.
Mert én kérem, felkelek:
Még alig hogy fényesülnek
Keleten a fellegek.
És mikor már én kijártam
A legvégső halmokig:
Maga még a tennap esti
Hangversenyről álmodik.
A városból maga is;
Ott minden fény, érzelem, hang,
Mondva csinált és hamis.
Ebből a fris hegyi légből
Bizony nem árt egy kevés,
Mindjárt nem lesz, kincsem, olyan
Ingerlékeny, oly epés.
Származásu édesem!
Amióta pesti dáma,
Nincsen még egy éve sem;
Ösmerem az édes anyját
A Balaton partinál,
Élénk, nyájas, tisztes asszony,
S akárkivel szóba áll.
Mind falun, mind városon;
Viszhangozva szép gyöngéden,
Ami lelkünkkel rokon.
Ne is legyen kontya mellett
Napraforgó a fej-ék;
Ne is legyen pacsuli-szag ...
És ... udvarló lesz elég!
Most is vannak felesen,
Kik fekete szemeibe
Nézegetnek szívesen;
Eladó lány mást keres tán ...?
De már azzal angyalom!
Hogy el is kél majd közöttünk:
Egy cseppet sem bíztatom!
Reánk fenni nem lehet:
Hogy kerüljük, nem szeretjük
Az ön-fajta szépeket;
Sőt akad, ki lopja őket,
De arra, hogy megvegye:
Mosolyogva fejet csóvál
Gömör s Kis-Hont vármegye.
«Máskép lesz az ezután.»
Egy két nótát nem sajnálok,
Hol lanton, hol furulyán;
Majd ráérünk! Hisz a gólya
Elviszi már a nyarat; -
S jőnek hosszu téli esték ...
- Ah, az idő ugy halad!
Elpusztul a zöld liget;
Megnémul a víg madárka:
Mért is szólna? Nincs kinek!
Majd a holt, havas világon
Búsan nézünk szerte-szét,
Keresvén a rokon keblek
S a kandalló melegét.
Mélán jár a gondolat:
Kevés okot lél örömre,
Fájdalomra oly sokat!
Az ábrándok szép egéről,
Ahol egykor repkedénk,
Eltünt csillag és szivárvány ...
S hideg könycsepp hull felénk!
Ilyen puszta, ily setét:
Felrezzenti maga a bú
A szív zsibbadt életét.
Megszólalnak érzeményink,
Sír is, fénylik is szemünk ...
Akkor lesz vers ... bárha bús is ...
Addig hát Isten velünk!
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me