Rimay János: [XXIV] MÁS AZ KÉTSÉGNEK MÉRGES KÍSÍRTETI ELLEN
AZ KÉTSÉGNEK MÉRGES KÍSÍRTETI ELLEN
[MEDDIG FELEDKEZEL EL RÓLAM, URAM]
PSALMUSBÓL FORDÍTOTT ÉNEK*
Rólam teljességgel,
Mennyei boldogságom?
Látván mind naponként,
Szenvedjek mennyi ként,
Nővén nyomorúságom,
Ki megepeszt engem,
Ha meg nem hajt nekem
Esdeklő imádságom.
Szentséges orcádot
Vígan rám fordítani?
Véghetetlen bú s gond,
Ki szüntelen csak ront,
Fog-é soká tartani,
Rajtam, nyomorulton,
Ki élek vajúdton,
S mint kezdek maradhatni?
Mondván, Istened hol?
Ki megszabadíthasson,
S várhadd-é, mond, tovább,
Hogy szemét vesse rád,
S atyai kedvvel lásson?
Csak kár, mert elvetett,
S rád olly törvént is tett,
Hogy el is kárhoztasson.
Nem kicsinnyé sérthet,
Mert az lelkemet marja,
Hogy illy szemtelenül
Az te szent színedtűl
Elesetemet várja,
S hogy hitem ne légyen,
Ki kegyelmet végyen,
Lesni vígan akarja.
Erőddel mellém állj,
S biztasd epedt hitemet,
Kevély ellenségem
Hamis szava ellen
Vedd el fogyott igyemet,
S mutasd meg is néki,
Hogy nem vetetted ki
Kegyelmedből éltemet.
Vigyázást szívemnek,
Ne aludjam halálba,
Ellenségem olly hírt
Ne hintsen, hogy megbírt,
S adattam hatalmába,
Lássa inkább, hogy készt,
Reménlettem szép részt
Irgalmadnak hasznába.
Búmból levetkeztetsz,
Szívem megvigasztalod,
Bágyadt reménségét
S kétes idvösségét
Soknak lábra állatod,
Kiért szent nevedet,
Ki ránk kiterjedett,
Áldania is hagyod.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me