Móricz Zsigmond: A MAGYAR UGAR UJRA ÉNEKEL
A MAGYAR UGAR UJRA ÉNEKEL
Ady Endrének a sírban
Érzem már az olthatatlan vágyat a Holnap után.
Eddig a Tegnapot fájtam.
Tüzek izztanak, lángok gyultanak, füstök vertenek,
Tegnapi máglya nyomoruságiból.
Tüzek izztanak, lángok gyultanak, füstök vertenek,
Tegnapi máglya nyomoruságiból.
Az apám sorsa, az anyám kínja,
a kenyér átka, az ige átka, a vaksors átka,
berakott jajjok, felgórt sikolyok, marcangolt életek,
szivek, nyomorok, rothadó világ
törmelékei lobbantak lángra a
a kenyér átka, az ige átka, a vaksors átka,
berakott jajjok, felgórt sikolyok, marcangolt életek,
szivek, nyomorok, rothadó világ
törmelékei lobbantak lángra a
komor kohóban;
s kiégtek süvöltve, rőtt dühvel, gőgös lángolással,
mindent fölégtek,
mindent fölolvasztottak;
minden salakot kivetettek.
mindent fölégtek,
mindent fölolvasztottak;
minden salakot kivetettek.
Kisírtam magam és most tiszta vagyok.
Átmentem a halál igája alatt és élni akarok.
Összeroppantam, sárba fetrengtem, vonaglottam a sírban.
És kinyújtottam kezemet a meleg után,
kinyitottam szemem a fény után
s szerelmesem hajfonadékába imádkoztam
feltámadás után.
kinyitottam szemem a fény után
s szerelmesem hajfonadékába imádkoztam
feltámadás után.
S lassan lecsuszik felettem a sír röge kétfelé.
Kizsendül felettem a fű töve a nap felé,
s felbubban lelkem egy-egy buboréka opálos ködökben
a mindenség boldog végtelene felé.
s felbubban lelkem egy-egy buboréka opálos ködökben
a mindenség boldog végtelene felé.
Még a tél jege köti karjaimat.
De már az erekben cserdül a vér.
A gondolat bokrain duzzad a rügy.
De már az erekben cserdül a vér.
A gondolat bokrain duzzad a rügy.
Érzem, érzem a távoli dübörgést,
érzem a semmiből felszakadó erőt,
érzem az egekig fellobbanó élet ragyogó kivirulását.
érzem a semmiből felszakadó erőt,
érzem az egekig fellobbanó élet ragyogó kivirulását.
A koporsóm már bölcsőm lett,
áldást suhognak az átokszelek,
reménységgel vetnek a tegnapi kaszások,
s duzzad duzzad a magyar puszták zordon igaza.
áldást suhognak az átokszelek,
reménységgel vetnek a tegnapi kaszások,
s duzzad duzzad a magyar puszták zordon igaza.
Ragyogó, ragyogó, ragyogó Holnap elébe.
1921. február 1.
JAJ
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
