Garay János: BARNA BANDI ÉS KEDVESE.
A menyecske, czifra mint a tulipán,
Csipkés ujja gyolcs ingének hófehér,
Tarka szoknya s kendő rajta mint a vér.
Várva várja, kinek gondja, a kit, azt.
«Hej galambom - igy sohajt fel - kedvesem,
Tán hogy már ma nem is lát meg én szemem!
Fehérítni nem is kell már fontamat;
Könyeimmel hófehérré áztatám,
Szinte szemfödélnek illenék reám.»
A falórán tizet szólott a kakuk,
De nem zúg a szél, sem óra annyira,
Hogy kivülről mégis neszt ne hallana.
A pitarba, tudja kihez, kiszalad.
A pitarban hóka lován Bandi áll,
De lováról most az egyszer le se száll.
Négy órája hogy nyomomban a megye;
Még csak a hidig juthassak el hamar,
Azt felrántom, s túl az erdő eltakar.»
Ad mellé egy hosszú csókot, biztatót.
«Soha mint ma, oly forrón nem vártalak;
Jobb lesz mégis, hogy megmentve tudjalak.»
A menyecske szívverése elakad;
Piros arcza elhalványul mint a fal,
Lódobogás, százszoros az, a mit hall.
Már a hajdúk a kert alatt hajtanak...
A menyecske nem gondol csak Bandira,
S rémes eskü száll vonagló ajkira.
És kezében fáklya lesz a rokkanyél...
A zúgó szél mintha mondva zúgana...
S pillanatban lángban áll a kis tanya.
Égő házáért siró nő könyinek?
A tüzet eloltották a pandurok, -
Barna Bandi már a folyón túl robog!
Ámde kedvesével még kezet fogott.
«Felgyujtottad életemért házadat,
Hol fogod most kipihenni magadat?»
Télen által ránk terítjük szűrödet,
S ha még a rakásfa sem lesz jó meleg,
A meleget forró csókom hozza meg!»
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me