Dsida Jenő: Ismeretlen ember
és testvéri, mély köszönéssel illetsz.
Nem tudom: ki vagy. Neved ismeretlen.
Régi napok közt |
emlék zegzugát, de szemed sehonnan
sem tekint felém. Aranyas derűvel
mégis elém állsz |
fák alatt és mély köszönéssel illetsz.
Törzsed szálas és ruganyos, ruhádon
átcsap az izmok |
mellkasod nyugodtütemű, hatalmas
hullámzása friss levegőt zihál be
tiszta tüdődre, |
kerget át ezer szövevények útján
víg ütemre. Bronz-sima, büszkeboltu
homlokodon szent |
rámtekint szemed, ragyogó bizonyság
gyúl ki benne isteni lényegedről.
Oly gyönyörű vagy, |
és Anyag tökéletes égi násza!
ritka Gép! vidámerejű, szabad, jó
csillagos Ember! |
mégis ujjongván köszönök, barátom
s elkiáltom: menyire megkívántam,
bárha vezér, vagy |
hogy pergő dobok zaja üdvözölne
általam, s dicső lobogó hajolna
porba előtted.. |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me