Babits Mihály: SILVIÁHOZ
SILVIÁHOZ
Silvia, tudsz-e földi
korodra, mikor kacagó s tünékeny
szemed szépségben égett,
emlékezni még, halandó idődre?
hogy álltál küszöbén az ifjuságnak
vidáman és tünődve?
korodra, mikor kacagó s tünékeny
szemed szépségben égett,
emlékezni még, halandó idődre?
hogy álltál küszöbén az ifjuságnak
vidáman és tünődve?
Hogy zengtek a nyugalmas
szobák s a kerti útak
örökös énekedtől,
amint női munkádban elmerülve,
titkos mosolyban ülve
ködös jövődnek képeit himezted!
S lengtek a május illatai, s könnyü
napjaid lengve multak.
szobák s a kerti útak
örökös énekedtől,
amint női munkádban elmerülve,
titkos mosolyban ülve
ködös jövődnek képeit himezted!
S lengtek a május illatai, s könnyü
napjaid lengve multak.
S én a hiú tanúlást
s megizzadt könyveim' elhagyva gyakran,
melyeknek ifjuságom
s ennenmagam jobb részét odaadtam,
az apai ház erkélyén figyeltem
hangod lejtését és kezednek árnyát
amely föl és le járt, járt
a fáradságos vásznakon serényen.
S fölnéztem az egekre
s le az arany utakra
s messze, tenger vizére, hegy csucsára:
és nincs emberi nyelv, hogy
érzésem elrebegje.
s megizzadt könyveim' elhagyva gyakran,
melyeknek ifjuságom
s ennenmagam jobb részét odaadtam,
az apai ház erkélyén figyeltem
hangod lejtését és kezednek árnyát
amely föl és le járt, járt
a fáradságos vásznakon serényen.
S fölnéztem az egekre
s le az arany utakra
s messze, tenger vizére, hegy csucsára:
és nincs emberi nyelv, hogy
érzésem elrebegje.
Óh Silviám! reménység
szólt mindenből és biztató igéret.
A sors, a földi élet
szépen tudott hazudni.
Ha rágondolok, most is nagy keservet
érzek mint szörnyü terhet
szivemben végigzugni
és megsiratom hogy e földön éltem.
Óh Természet! miért nem,
miért is nem adod meg
soha amit igérsz s magzatjaidnak
bitét miért csalod meg?
szólt mindenből és biztató igéret.
A sors, a földi élet
szépen tudott hazudni.
Ha rágondolok, most is nagy keservet
érzek mint szörnyü terhet
szivemben végigzugni
és megsiratom hogy e földön éltem.
Óh Természet! miért nem,
miért is nem adod meg
soha amit igérsz s magzatjaidnak
bitét miért csalod meg?
A tél a fűvet el se száritotta
s már egy nem-sejtett betegség legyőzött,
s elvesztél, gyönge lányka. Még ki sem nyilt
friss éveid virága.
Még nem hatott szivedre
ha sötét hajad dicsérték vagy édes
durcás szemed. Társnőid nem susogták
füledbe, mint egymás fülébe szokták,
szerelmük' ünnepeste.
s már egy nem-sejtett betegség legyőzött,
s elvesztél, gyönge lányka. Még ki sem nyilt
friss éveid virága.
Még nem hatott szivedre
ha sötét hajad dicsérték vagy édes
durcás szemed. Társnőid nem susogták
füledbe, mint egymás fülébe szokták,
szerelmük' ünnepeste.
S korán ahogy te haltál,
halt el reményem is. A sors az én bus
életemnek sem adta
a teljes ifjuságot.
Óh jaj, be messze tüntél,
elszállott éveimnek drága társa,
én siratott reményem!
Ez hát az a világ? ez
a szerelem, az öröm, és a munka,
amelyről annyit beszéltél te nékem?
Ez a sors vár bus emberi fajunkra?
Megjelent a Valóság
s te elszédültél és egy messze sírra,
egy messze sírra s a hideg halálra
mutattál ujjaiddal.
halt el reményem is. A sors az én bus
életemnek sem adta
a teljes ifjuságot.
Óh jaj, be messze tüntél,
elszállott éveimnek drága társa,
én siratott reményem!
Ez hát az a világ? ez
a szerelem, az öröm, és a munka,
amelyről annyit beszéltél te nékem?
Ez a sors vár bus emberi fajunkra?
Megjelent a Valóság
s te elszédültél és egy messze sírra,
egy messze sírra s a hideg halálra
mutattál ujjaiddal.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
