33. SIMONTELKE

Full text search

33. SIMONTELKE
1215-ben villa Simoni, 1319-ben Simonteluke néven jelentkezik a forrásokban. (Györffy: Az Árpád-kori. II. 86.; C. Suciu: Dicţionar istoric.)
Bár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt. 1621-ben ugyanis még áll a reformátusok temploma, amelyben ott van az oltár is, felette festett falképpel, sőt az egykori papiszék felett is. Mind az oltár, mind pedig a falkép csak katolikus korból, tehát a középkorból maradhatott meg a középkori templomban.
A középkori katolikus hívek a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt. A XVII. században a hívek száma annyira megfogyatkozik, hogy a következő század közepén (1754-ben) az utolsó pap, Georg Fabritius halálával az anyaegyház megszűnik és Sófalva filiája lesz (Benkő J.: Transsilvania. II. 193.) és a „parochia pusztán marad”. Még életében azt jegyezték fel róla, hogy „lelkészkedett hallgatók nélkül”.
1848-ban még 4 református család van Simon-telkén, de azok is görögkeletiek lesznek és annak is maradnak. (Ref. Névkönyv. 1889. 37.; 1890. 29.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me