VONA GÁBOR,

Full text search

VONA GÁBOR,
VONA GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is engedjék meg, hogy köszönetet mondjak az LMP-nek a kezdeményezésért. Nagyon örülök neki, hogy erről a témáról itt tudunk beszélgetni, nagyon boldog vagyok.
De még mielőtt mondandómra rátérnék, engedjék meg, hogy egy megjegyzést tegyek a legelejére. Ugye, ez a mai vita közöttünk a vidékfejlesztésről szól, de ne felejtsük el, hogy a mi történelmünknek van egy hagyománya, egy sajnálatos hagyománya, amely a főváros és a vidék közötti ellentét. Ami szerintem nem jó. Nem jó, mert egymás ellen hangolja a fővárost a vidéken élőkkel. Én ennek a vitának itt a legelején arra kérem magamat, magunkat, hogy ezt az ellentétet itt ne élezzük tovább, hiszen a fővárosnak szüksége van a vidékre, a vidéknek pedig szüksége van a fővárosra.
Én nem tudok elképzelni olyan sikeres Magyarországot, ahol a főváros sikeres, de a vidék sikertelen, és fordítva sem tudom elképzelni: akkor sem lehet sikeres Magyarország, ha a vidék sikeres, és a főváros sikertelen. Tehát egymásra vagyunk utalva, fővárosban élők, vidéken élők. Én vidékről származom, de jó ideje már a fővárosban élek. Azt gondolom, hogy mindenhol a tisztességes magyar embereket kell képviselni, mindenhol a tisztességes magyar embereket kell támogatni, a fővárosban és vidéken egyaránt.
A vidékre rátérve, hiszen a mai vita mégiscsak a vidékről szól, történelmi közhelyünk már, hogy amikor a magyarság bajban volt, mindig a vidék jelentette megmaradásunk forrását. Ha pusztul a vidék, akkor pusztul a magyarság, ha kiürül vagy eltűnik a vidék, akkor kiürül és eltűnik a magyarság. Tehát ez a téma, amiről most mi ma itt vitát folytatunk, nagyon aktuális és nagyon súlyos téma.
Az én első állításom az, hogy a rendszerváltozásnak a vidék talán a legnagyobb vesztese volt. Számtalan adatot, számtalan számot lehetne felsorolni, bizonyára önök is ismerik azt, amivel kezdeni szeretném. Időről időre elvégzik az Európai Unióban a régiók közötti versenyképességi rangsor felállítását, a 263 uniós régió között. Ha megnézzük a hét magyar régiót, akkor azt látjuk, hogy a közép-magyarországi, budapesti régiót leszámítva a másik hat régió a 200-as szám után szerepel ebben a 263-as rangsorban. A Közép-Dunántúl a 205., Nyugat-Dunántúl a 207., pedig ezek a magyar viszonylatban még erősebb régióknak számítanak. Utána jön a nagyon-nagyon komoly leszakadás, a Dél-Alföld a 224., a Dél-Dunántúl a 227., Észak-Magyarország a 231. és az Észak-Alföld a 232. ebből a 263 uniós régióból. Ezek riasztó számok, tisztelt képviselőtársaim.
De ha megnézzük például a közmunkások elhelyezkedését, számarányát országos viszonylatban, akkor azt látjuk, hogy pontosan ezekben a régiókban a közmunka számaránya magasabb, mint az ország szerencsésebb pontjain, ami azt mutatja, hogy a versenyszférától való állandó, tartós leszakadás ezeken a területeken sajnos életpályamodellé vált. A beruházások egy lakosra jutó értékét Budapesten a legutóbbi felmérés szerint 406 ezer forintra lehet mérni. Ha megnézzük Baranya megyét, ott mindez csupán 80 ezer forint, egyötöde a budapesti értéknek. Szabolcsban már csak 70 ezer, és Nógrádban már csak 57 ezer, vagyis egynyolcada a budapesti értéknek.
Mondok egy másik adatot. Az egy lakosra jutó építőipari termelés Budapesten 149 ezer forint, Nógrádban mindössze 15 ezer forint, tehát a tizede mindössze a főváros adatainak. Ahogy mondtam, ezek az adatok még folytathatóak lennének. Én nem teszem meg, hiszen lényegében ezt megtette helyettem Lázár János miniszter is, akinek a felszólalása a kormány részéről sokkal inkább volt kétségbeesett segélykiáltás, mint kormányzati propaganda. Ő maga is riasztó adatokat, számokat sorolt. Talán elmaradt a Rogán Antallal való egyeztetése, a propagandaminiszter nem segítette ki őt valószínűleg pozitívabb hangvételű beszéddel.
Na, de visszatérve a témára, nyugodtan állíthatjuk azt sajnos, hogy hiányoznak a biztonságos, élhető élethez szükséges alapfeltételek vidéken. Az iskolai, egészségügyi ellátáshoz való hozzáférhetőség, a tisztességes, versenyképes béreket fizetni képes munkahelyek, sok esetben még a közművek is a XXI. században, a közlekedés, az infrastruktúra, a postai szolgáltatás nem felfelé, hanem lefelé épül sajnos. Nagyon komoly az intézményhiány, a kulturális élet lehetősége vidéken egyre inkább a nullával kezd összeérni. Hallgatva itt persze a KDNP néhány pozitív megnyilatkozását, de higgye el nekem, képviselő úr, sajnos azért a vidéki kulturális élet nem az ön által említett orgonaversenyek gyakoriságáról szól, sajnos.
A területalapú támogatások kérdése is egy olyan uniós fejlesztési lehetőség volna, ami arra szolgálna, hogy helyben tartsa, otthon tartsa, a vidéken tartsa az embereket, de a területalapú támogatási rendszer e feladata vagy célja helyett sajnos a zöldbárók érdemtelen meggazdagodását segítette az elmúlt időszakban.
(16.10)
Azért fontos ezeket a nehéz és súlyos adatokat és ezeket a tényeket megemlíteni - mert ezek tények; ez nem a Jobbik véleménye, ezek tények, amikről itt beszéltem -, mert a jelenleg kormányzó kormánykoalíció, a Fidesz-KDNP 2010-ben és 2014-ben is a vidéknek köszönhette a választási győzelmét, és azt kell mondjam, hogy ezt önök nem hálálták meg.
Még az első ciklusban született egy „Nemzeti vidékstratégia 2012-2020”, ami a vidék alkotmánya lehetett volna. Hadd mondjam el, abban nagyon sok olyan pont és nagyon sok olyan gondolat volt, amit akár a jobbikosok, mi magunk is szívesen támogattunk volna. Sőt, akkoriban Ángyán József neve egyfajta garanciát is jelentett a változásra, a vidékfejlesztés valódi megerősítésére, de aztán elteltek az évek, és mi történt? Ángyán Józsefet száműzték a kormányból; a nemzeti vidékstratégia a fiók mélyére került, a vidékfejlesztés pedig elmaradt.
Sőt, 2014-ben a Vidékfejlesztési Minisztérium is megszűnt, Földművelésügyi Minisztériummá változtatták a nevét, a vidékfejlesztést pedig, ahelyett hogy integrált része lenne a kormányzásuknak, dekon-centrálták, és szétdobálták az államigazgatás különféle pontjain, amit lehetne persze magyarázni valamilyen strukturális reformmal, de sajnos az a gyanú ébred fel az emberben, hogy ennek csupán az lehetett a célja, hogy a vidékfejlesztés során ellopható forrásokat a lehető legjobban elrejtsék. Így vált a vidékfejlesztés sajnos a korrupció melegágyává, és így vált a vidékfejlesztés vidékpusztítássá. Különösen súlyossá teszi a helyzetet egyébként, hogy a kormányban is erős emberek, a már említett Lázár János miniszter rendszeresen vívja a csatáit Tarlós István főpolgármesterrel, sőt Rogán Antal minisztertársával is, de nem akarom folytatni ezt a sort.
Mi lehet a megoldás? A megoldásokról a képviselőtársaim részletesen be fognak majd számolni a rendelkezésünkre álló időkeret során. Engedjék meg, hogy én csupán két dolgot megemlítsek, ami az időkeretben rendelkezésemre áll. Az egyik: ha a Jobbik 2018-ban megnyeri a választásokat, márpedig meg fogja, akkor egy országfejlesztési térképet fog a kormányzása alapjául készíteni.
Ez az országfejlesztési térkép pedig arról szólna, hogy az ország legkisebb térségeinek adottságait, feltételeit, lehetőségeit is felmérve előttünk álljon egy olyan útjelző, egy olyan térkép, amely a hosszú távú gazdaságfejlesztési vagy akár vidékfejlesztési stratégiát is irányba tereli. Azt kell mondjam, hogy sajnos önöknek a gazdaságfejlesztési vagy akár a vidékfejlesztési stratégiájából nagyon hiányzik egy ilyen koncepció. Amit önök folytatnak, az egy szpáhigazdálkodás: minél gyorsabban, minél többet kirabolni a vidékből.
A másik pedig, amit javasolni szeretnék, és kérném ebben a támogatásukat, az a béruniós javaslatunk, hiszen ahhoz, hogy a vidék megmaradjon, versenyképes európai bérekre van szükség, akár a közszférában dolgozóknak, akár a kis- és közepes vállalkozásoknál dolgozóknak, akár a multinacionális cégeknél dolgozóknak.
Ma erről már beszéltem. Én kérem önöket, hogy legyenek képesek kilépni a pártpolitikai kényszerzubbonyaikból; támogassák a bérunió javaslatát, és ne csupán azt, hogy a magyar bérek felzárkózzanak a nyugat-európai bérekhez, hanem azt is, hogy az országon belüli bérkülönbségek, amik a vidék rovására megmutatkoznak, megszűnjenek, és a vidéki bérek felzárkózhassanak legalább a magyarországi városok, nagyvárosok vagy nyugati bérszínvonal tekintetében.
Úgyhogy én arra kérem önöket, hogy ebben a mai vitában igyekezzünk a lehető legtöbb konstruktív pontot, közös pontot és közös ügyet megtalálni. Szeretném jelezni önöknek, hogy a vidékfejlesztés a Jobbik számára nem pártpolitikai kérdés, hanem nemzeti sorskérdés, ezért ha bárkinek olyan javaslata lesz, bármelyik párt részéről, amit mi jónak találunk és az ország, a nemzet, a nép szempontjából üdvösnek, akkor azt támogatni fogjuk, hiszen a mi filozófiánk mindig is az volt: nem azt kell nézni, hogy honnan érkezik a javaslat, hanem azt, hogy az jó-e a magyarságnak. Mi ekképpen állunk ehhez a vitához, és arra kérem önöket, hogy önök is így álljanak hozzá. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me