DR. HARANGOZÓ TAMÁS

Full text search

DR. HARANGOZÓ TAMÁS
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Felháborítónak tartjuk, hogy a minisztériumok és a miniszterek közötti gyerekes egymásra mutogatás miatt képtelen a kormány döntést hozni a büntetés-végrehajtásban dolgozó pártfogó felügyelők fizetésemeléséről.
Pontosan tudja, államtitkár úr, mert több írásbeli kérdésben felhívtuk rá a figyelmét, hogy az önök tárcájához tartozó pártfogó felügyelők esetében egyszerűen elmaradt a régóta esedékes fizetésemelés. Ugyanis az önök által kitalált szervezeti struktúra miatt sem a rendvédelmi életpályába, sem az állami tisztségviselők számára megalkotott életpályába nem tartoztak végül bele, így kimaradtak az ezekkel járó illetményfejlesztésből is.
Teljesen érthetetlen, hogy miért nem hajlandóak kezelni ezt az igazságtalan és méltánytalan helyzetet, ugyanis mindössze néhány tucat emberről van szó, akiknek a bérrendezése költségvetési szempontból elhanyagolható. Ugyanakkor ez a néhány tucat ember rendkívül fontos feladatot lát el, hiszen ők a fogvatartottak reintegrációjával összefüggő munka központi szereplői. A fogvatartottak visszavezetését a társadalomba pedig Pintér miniszter úr is több nyilatkozatában kulcsfontosságúnak nevezte.
A miniszter úr írásbeli válaszaiból nyilvánvaló, hogy a pártfogó felügyelők fizetésemelése szerinte is megoldandó feladat, ugyanakkor a megoldást a Lázár János vezette Miniszterelnökségtől várja. Lázár János pedig visszairányított minket önökhöz, amikor az önök által felvetett megoldási javaslat megvalósításáról kérdeztük Lázár miniszter urat.
Államtitkár Úr! Legyenek már képesek eldönteni, kinek a feladata rendezni az elfuserált törvényeik miatt elmaradt fizetésemelést! Kérdezem az államtitkár urat: egymásra mutogatás helyett mikor lesznek végre képesek döntést hozni a pártfogó felügyelők fizetésemeléséről? Várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiból.)
(12.40)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me