VANTARA GYULA

Full text search

VANTARA GYULA
VANTARA GYULA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy a bevezetőben elhangzott, a 2017. évi költségvetés vitájáról tárgyalunk és annak napirendje a mai témánk. Elnök úr, úgy látszik, rossz papírt vett elő, úgy, ahogy ez előfordult a bizottsági ülésen is; úgyhogy az érveket akkor majd áttesszük a 2018. évi költségvetés tárgyalásához.
Mint ahogy a szocialista kormányzás alatt megszokhattuk azt, hogy ha egy költségvetési évhez és egy költségvetéshez év közben hozzá kell nyúlni, az mindig megszorítást jelentett. Az elmúlt évek polgári kormányzásának tapasztalata az, hogy a költségvetés évközi módosításai nem elvontak valahonnan és elvonnak valahonnan, hanem többletforrásokat biztosítanak, ahol arra igény merült fel az év folyamán. Most egy ilyen törvényjavaslat fekszik előttünk. Természetesen nem akarom a májusi általános vitát ismét lefolytatni, ezért a legfontosabb módosító javaslatokat emelném ki, amelyekre államtitkár úr utalt.
A Költségvetési bizottság május 24-i ülésén az alábbi bizottsági módosítókat nyújtotta be. Mint ismert, az úgynevezett szociális hozzájárulási adó, közismertebb nevén a munkáltatói járulék mértéke 27 százalékról 22 százalékra csökkent, s emiatt indokolttá vált, hogy a központi költségvetési szervek az így keletkező megtakarításukat havonta, az érintett tárgyhót követő 15-éig fizessék be a központi költségvetés javára. Úgy vélem, hogy ez a kormány részéről egy bölcs döntés volt, hiszen ezzel elkerülhető az, hogy a különböző állami szervek között igazságtalanság álljon fel, minthogy ez általában indokolatlan megtakarítást eredményezett volna, máshol pedig nem fedezte volna a szükséges kiadásokat.
Továbbá megváltoztak a házi segítségnyújtáson belüli személyi gondozásra vonatkozó szakmai szabályok, amelyek értelmében a gondozási órák száma alapján történik az adminisztráció. Emiatt szükségessé vált az évi költségvetési törvény pontosítása, hogy ez a finanszírozás is alkalmazkodjon az új gondozási órák alapján számított ellátotti létszámhoz.
Mivel a költségvetési törvényeknél, ahogy ez már elhangzott, a Költségvetési bizottság egyben Törvényalkotási bizottságként is eljár, az úgynevezett TAB-szakaszban további módosítási szándékot fogalmazott meg és összegző módosító javaslatot nyújtott be, amely megtalálható a hálózaton a T/15427/14. irományszámon. Engedjék meg, hogy ezek közül csak a legfontosabbat emeljem ki.
A módosítás 8. és 11. pontja foglalkozik a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal szervezeti rendszere megerősítése forrásigényének a kielégítésével és annak kezelésével.
A 12. és a 14. pont javaslatban biztosít többletet a Kemény Ferenc sportlétesítmény-fejlesztési programban szereplő új budapesti jégcsarnok beruházásának előkészítésére.
A 16., 18. és 20. pontok pedig a premontrei rend alapításának 900. évfordulója keretében megvalósítandó rendezvények és fejlesztések támogatására, valamint a ciszterci rend alapokmány-kihirdetésének 900. évfordulója keretében megvalósítandó rendezvények és fejlesztések támogatására teremt forrást.
A 21. és 26. pontok a gazdaság jó teljesítményének, valamint a gazdaság fehéredésének köszönhetően a vártnál magasabb társaságiadóbevétele és személyijövedelemadóbevétele lesz a költségvetésnek, és ezt vezeti át a módosító.
A 30. pontjában pedig, ahogy erről már szó esett, az önkormányzati fejlesztések többlettámogatását biztosítja a színvonalas közfeladat-ellátás érdekében 4,7 milliárd forint értékben.
Kérem a tisztelt Házat, hogy szavazatukkal támogassák a költségvetésnek ezen pozitív irányú változásait mind a mai, mind pedig a csütörtöki szavazáson. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me