DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nyilván nagyon fontos és jó helyre került az az ön által 10 millió forintos nagyságrendűnek jelzett adomány, amit ezekbe az egészségügyi intézményekbe vittek, de összehasonlításként szeretném elmondani, hogy az elmúlt években, a struktúraváltás óta e 10 millió mellett összességében 2,5 milliárd forint fejlesztési támogatás jutott ugyanezekbe az intézményekbe. Csak a nagyságrendet kívántam jelezni ezzel, azt, hogy ennek a sok tízszerese érkezett fejlesztési támogatásként ezekbe az intézményekbe. Nyilván nincs olyan intézmény, ahol még ne férne el valamilyen fejlesztési támogatás vagy adomány, ezért csak jelezném, hogy szerencsére ennek a többszöröséből is tudtak jövőt tervezni az intézmények.
Ön többletfeladatokról beszélt az ajkai kórház esetében. Éppen ezért a tavalyi év végén célzott többletforrásokból az ajkai kórház is 439 millió forintot kapott, és a tapolcai Deák Jenő Kórház is kapott 53 millió forintot, ön csak az ajkai többletfeladatokról beszélt.
(13.00)
Ezekhez a többletfeladatokhoz összességében év végi célzott többletforrásból 439 millió forint érkezett ide. Úgyhogy azt tudom önnek mondani, hogy a kormányzat fejlesztési forrásokból, uniós forrásokból, hazai forrásokból egyaránt igyekezett javítani az ottani helyzeten. És többféle célra adtunk támogatást, tömbösítésre, központi betegirányítási rendszerre, egy fontos betegfelvevő-fogadó kialakítására, épületfelújításokra, orvosi eszköz beszerzésére, a mentőállomás beköltöztetésére, szolgáltatás bővítésére, szakdolgozói képzési programokra.
Bízunk benne, hogy ezeket mind-mind érzik azok, akik ebbe a kórházba járnak, és látják, hogy miként újult meg egy-egy szárny, vagy nem kell tömbök között tologatni most már a betegeket, hanem most már egy tömbön belül tudják ellátni többféle ágazatban is őket. Az is fontos, hogy az ügyeleti ellátás keretében a sebészeti ambulancia továbbra is 24 órás, szakorvosokkal, röntgennel, ultrahanggal, labordiagnosztikával várják a betegeket. Bízom benne, hogy ez biztonságérzetet tud adni minden ott lévő betegnek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me