ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! 2007-ben hozott egy határozatot az ENSZ, amely ezt a napot világnappá emelte. 2009 óta erről meg is emlékeznek. Az a helyzet, hogy egy ilyen világnapot nagyon sokféle módon lehet fölhasználni, mondjuk, egy szélsőliberális bizonyára ingerenciát érezne arra, hogy amiatt csapjon hisztit, mert teszem azt, nincsenek nemsemleges mosdók Magyarországon. De éppen föl lehetne hozni a világban tapasztalható hatalmas nagy igazságtalanságokat is, amelyek szerint - az Oxfam intézet mondja ki - 2016-ban a világ 62 leggazdagabb emberének vagyona volt akkora, mint a világ fele lakosságának, tehát 3,5 milliárd embernek az összvagyona. Aztán ez 2017 elejére úgy módosult, hogy már a 8 leggazdagabb ember rendelkezett akkora vagyontömeggel, mint ez a 3,5 milliárd ember.
De lehetne egyébként itt a Kárpát-medencében is keresgélni a társadalmi igazságtalanság kapcsán például az elszakított területeken élő nemzettestvéreink ügyével kapcsolatosan, akik Trianon óta bizony elnyomásban élnek, és majd Szávay képviselőtársam bizonyára fog beszélni arról a következő fölszólalásában, hogy Ukrajnában, Kárpátalján az ott lévő magyarok milyen elnyomással kénytelenek szembenézni. Különösen fontos ez a kérdés akkor, ha azt is hozzáteszem, holnap lesz az anyanyelv világnapja.
De hogy megmaradjunk az eredeti ENSZ-határozat olvasatánál, amely a szegénység elleni küzdelmet, illetve a normális, tisztességes munkához való jogot mondta ki, ez volt eredendően az igazi aspektusa ennek a világnapnak, nézzük meg a számokat, hogy Magyarország hogyan áll ebben a tekintetben. Bizony, nem túl jól. Ha a rendszerváltás óta eltelt 27 évet, itt az elvesztegetett 8 meg 7 esztendőket nézzük, akkor azt kell mondani, hogy a társadalmi igazságosság tekintetében Magyarországon igen-igen komoly gondok vannak. Míg egy ekkora időtartam alatt, mondjuk, Dél-Korea, amely a hatvanas évek elején sokkal rosszabbul állt, mint Magyarország, sőt az egy főre jutó GDP tekintetében még a ghánai szint felét sem érte el, 27 év alatt a harmadik világból ki tudott emelkedni, és a világ vezető gazdasági fejlettségű államai közé tudott kerülni, addig itt Magyarországon a leszakadás, a társadalmi különbségek és a Nyugathoz mért távolság egyre inkább csak nőtt.
Elborzasztó számokkal találkozhatunk, hiszen ha, mondjuk, azt az alapigazságot is megnézzük, hogy a munka a társadalom fő szervezőereje, akkor Magyarországon nagyon sok ember kénytelen szembesülni azzal a végtelenül igazságtalan helyzettel, hogy annak ellenére, hogy dolgozik véres verejtéket izzadva, nem jut egyről a kettőre, nem tapasztalja meg a fejlődésnek és az előrehaladásnak a boldogító állapotát, ennél nagyobb igazságtalanságot pedig elég nehéz elképzelni.
A KSH 2015-ben már nem is közölte egyébként a létminimummal kapcsolatos számításokat, helyettük ezt elvégezték mások, és 2015-ben 88 ezer forint volt Magyarországon az az egy hónapra szükséges összeg fejenként, ami a létminimumot biztosította. Ebből egyébként továbblépni nem lehetett, ez tényleg csak a máról holnapra való élést tette lehetővé. Kiket érintett ez? A kétszázezernyi közmunkást, a közszférában foglalkoztatott 900 ezer embernek az egynyolcadát vagy éppen a versenyszférában foglalkoztatott több mint 3 millió ember egynegyedét. Ha így tekintjük, akkor az összfoglalkoztatotti mennyiség 27 százalékát. Ha ezt háztartások szintjére, családok szintjére bontjuk le, akkor azt látjuk, hogy ott már több mint 40 százalékos volt a létminimum alatt élők aránya, és ha azt is vizsgáljuk, hogy ezek a családok, háztartások neveltek-e gyermeket, akkor a kép még sokkal borzasztóbb. Magyarországon tíz gyermekből hat létminimum alatti családban, illetve ilyen anyagi eszközökkel bíró családban kénytelen felnőni.
Azt látja, hogy a szülei dolgoznak, de nem jutnak egyről a kettőre, tehát ez az az óriási igazságtalanság, amit itt az elmúlt 8 és 7 év a nyakunkba zúdított. Azt is meg lehet nézni, hogy hogyan: Magyarországon kialakult egy szociopata, neoliberális gazdasági felfogás, ami szerint a tőkevonzó képességünk záloga nem más, mint az alacsony bér és a munkavállalók jogainak csorbítása. Ezt hangoztatva, ennek a rugalmas munkaerőpiaci szlogenjét hangoztatva csaptak szét a dolgozói jogok között, a munkavállalói jogok között, és züllöttünk egyébként egy olyan országgá, amely most már nem Lengyelországot vagy éppen Szlovákiát tekintheti versenytársának, hanem sajnos Romániával és Bulgáriával kénytelen versenyezni.
Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
