KEPLI LAJOS

Full text search

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mint a médiát már bejárta a hír, az Esztergommal szomszédos szlovákiai oldalon található Párkány településen egy úgynevezett pirolízis technológiájú hulladékégető- vagy hulladékkezelőmű-beruházást terveznek. Ez a beruházás elég nagy port vert fel magyar oldalon is Esztergomban és környezetében, hiszen az egyes hivatalos dokumentumok szerint ez a technológia - hasonlóan a hulladékégetőkhöz - rendkívül sok káros légszennyező anyagot bocsát ki. Ugyanúgy kerülhetnek a levegőbe szén-monoxidok, kén-oxidok, szálló por, illetve szerves szennyeződés, köztük kifejezetten rákkeltők is.
Különösen kritikus a kérdés azért, mert Esztergom lakott területei nagyjából 2 kilométerre találhatók légvonalban a tervezett üzemtől, Tát, Dorog és Tokodaltáró pedig 5-7 kilométerre fekszik. Jelentős környezeti hatással kell hát emiatt számolni, különösen azért, mert a táti hivatalos meteorológiai állomás adatai szerint az uralkodó szélirány észak-észak-nyugati, tehát pont ezt a környéket érné a legnagyobb légszennyezés, amely a párkányi hulladékkezelőből érkezne. Húszezer tonna műanyag- és gumihulladékot kezelnének, ami azért nem kis mennyiség, és nem kis légszennyezést jelentene az egyébként amúgy is légszennyező anyagokkal igencsak terhelt esztergomi és dorogi térségben. Működik már Dorogon egy veszélyeshulladék-égető és több más üzem, amely jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy már most is az év nagy részében - különösen a szálló por PM10-tartalma alapján - a határértéket meghaladó a levegőszennyezettség ezeken a településeken. Így hát sem a párkányiak, sem az esztergomiak, és természetesen a dorogiak sem szeretnék, ha ez a beruházás megvalósulna.
A kérdésem, azon túl, hogy a nemzetközi hatásvizsgálati eljárásba bejelentkezett a minisztérium, milyen további lépéseket kíván a kormány tenni. Felvették-e a kapcsolatot a szlovák féllel, és hogyan kívánják megvédeni az esztergomi és a térségben élő embereket a levegőminőség drasztikus romlásától? Várom válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me