SCHMUCK ERZSÉBET,

Full text search

SCHMUCK ERZSÉBET,
SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A bürokráciacsökkentés céljával ebben az országban, azt gondoljuk, szinte mindenki azonosulni tud, nagyon sokan tapasztaljuk ugyanis, hogy sokszor nem mennek olajozottan az ügyintézések. Több hivatalhoz is be kell jelentenünk ugyanazt a változást, és még akkor is kiderülhet, hogy valamilyen adminisztratív kötelezettségünknek nem tettünk eleget. Ugyanúgy mindennapi tapasztalat, hogy a létező nyilvántartásokból külön igazolásokat kell lekérnünk, hogy az ott nyilvántartott adatainkat egy másik hatóság felé igazoljuk.
A most tárgyalandó javaslatot átvizsgálva úgy látjuk, hogy az abban foglaltak valóban javarészt az egyes bejelentési kötelezettségek körét szűkítik, illetve lehetővé teszik, hogy a változás bejelentésével kérjük, hogy azt a többi olyan hatóság felé is továbbítsák, amely az érintett adatunkat kezeli. Azzal együtt, hogy az előterjesztett javaslatot jórészt támogathatónak tartjuk, fontosnak tartjuk felemlíteni a javaslat vitájában az egész bürokráciacsökkentő csomag kapcsán felvetett legfontosabb aggályainkat és kifogásainkat.
Az egyes eljárási határidők rövidítése kapcsán elfogadott javaslat tárgyalásakor jeleztük, hogy a közigazgatás alsóbb szintjein jelentős ügyteher-növekedést és konkrét feladatellátási gondokat okozhat, ha a javaslatot úgy valósítjuk meg, hogy közben a tényleges munkát végzők számát nem igazítjuk a feladatokhoz. Több hivatalban is tapasztalható január 1. óta, hogy nem vesznek át iratot, mert nem tudják garantálni a határidőben történő feldolgozását, és sok helyen az ügyintézőkkel történő kapcsolattartást is rendkívüli mértékben korlátozták, mert az ügyintézőknek nincs ideje az ügyek tényleges feldolgozására.
A kormány viszont folyamatosan létszámcsökkentésről beszél a közigazgatásban, ami sajnos inkább érinti az alsóbb szinteken feladatot teljesítő ügykezelőket, ügyintézőket, mint a bürokrácia felsőbb szintjein kialakult vízfejet, a politikai kinevezetteket, a túlburjánzott minisztériumi struktúrákat.
(18.00)
Hiába fogad el az Országgyűlés előremutató javaslatokat és szabályokat, ha azon a szinten, ahol az emberek a közigazgatással találkoznak, a túlterheltség, az állandó kapkodás és a szabályváltozások miatti bizonytalanság uralkodik. Azon túl, hogy az egyszerű állampolgár vagy vállalkozó nem kap ténylegesen jobb szolgáltatást, a közszolga is egyre több munkát kell hogy végezzen, anélkül, hogy jövedelmi viszonyaiban bármilyen kedvező változás lett volna. Ne felejtsük el, hogy a közigazgatásban nagyon régen nem volt bérfejlesztés.
Ugyanígy problémás a bürokráciacsökkentés címszava alatt találomra megszüntetendő intézmények kiválasztása is. És itt szeretném felhívni arra is a figyelmet, hogy az állami vezetőkre fordított kiadások jelentősen nőttek az Orbán-kormányok alatt. Érdemes egy pillantást vetni arra, hogy ebben a kérdésben honnan indult ez a kormány, milyen ígéreteket tett, és hová jutott az elburjánzott bürokrácia és a politikai klientúra leépítése ügyében.
2010 előtt pontosan a Fidesz hívta fel többször arra a figyelmet, hogy az államapparátus, a minisztériumok tele vannak fölösleges, a klientúra részére létrehozott, de az államapparátus működéséhez valójában szükségtelen posztokkal. A minisztériumok számának csökkentése látszólag abba az irányba ment, amit eredetileg ígért a Fidesz, vagyis karcsúbb és olcsóbb állam. A valóság azonban hamar szembesített azzal, hogy nem komoly a szándék a jobboldali kormányban a tényleges kiadáscsökkentés és a hatékonyabb igazgatás megvalósítására. Gondoljunk csak a túlburjánzó államtitkári karra, a párhuzamosan működő osztályokra, főosztályokra vagy a megyei hivatalok élére ejtőernyőzött fideszes politikusokra, a kormánymegbízottakra.
Érdemes itt felemlíteni, hogy egy 2014. év végén készült összesítés szerint soha nem kerültek még ilyen sokba a költségvetésnek az állami vezetők, mint most. Az állami vezetők összesen 165-en vannak, a biztosokkal és megbízottakkal együtt 213-an. Az állami vezetők teljes havi fizetése összesen meghaladja a bruttó 190 millió forintot, egy év alatt közel 2,3 milliárd forintba kerülnek nekünk. Orbán Viktor kormányfő és 10 minisztere alá 55 államtitkár és 99 helyettes államtitkár tartozik. Az ő munkájukat segíti még 31 miniszteri biztos, 5 kormánybiztos, 2 miniszterelnöki biztos és 11 miniszterelnöki megbízott is. Az államtitkárok közel háromszor annyian vannak, mint a 2010-es kormányváltás előtt, helyetteseik száma duplája az akkorinak. Az átlag bruttó 927 ezer forint, ami az átlagos magyar keresetnek, havi bruttó 234 600 forintnak közel négyszerese.
Az LMP támogatja azt, hogy a közigazgatásban csökkenjen a bürokrácia, ne kelljen az embereknek a hivatalokkal harcolnia, de fontosnak tartjuk elmondani azt is, hogy nem elégséges a szabályokat farigcsálni, oda kell mellé tenni a jól megfizetett és kellő számú közszolgát is. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me