DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Szerintem örömteli, hogy a parlament üléseit most már parlamenti alkalmazáson keresztül is követhetik, akik akarják. (Dr. Szakács László: Mari néni az Ormánságból hogyan követi?) Javaslom képviselő úrnak is, hogy töltse le (Moraj az MSZP soraiban.), onnan is sok információt tudhat meg szerintem a képviselői munkájához. (Lukács Zoltán: Mi minek töltsük le? Itt ülünk!)
Csak röviden emlékeztetném önt négy számra a saját tevékenységük kapcsán (Moraj az MSZP soraiból.), amikor csökkentek az egészségügyre fordított források nem kevesebbel, mint 650 milliárd forinttal, mert annyit vontak ki, önök 6 ezer egészségügyi dolgozót bocsátottak el, az ágyak számát 16 ezerrel csökkentették (Közbeszólások az MSZP soraiból: És az elmúlt hat évben? - Moraj ugyanott.), és közben még sikerült 600 darab kispatikát is bezárni.
Ehhez képest a mostani időszakban arról beszélünk, hogy ki, hol és mennyivel tud bővülni. Hogy pontosan mekkora új szuperkórház és hogyan épül Budapesten, képviselő úr, ebben semmifajta titok nincsen, ön is tudja, pár héttel ezelőtt megjelent a Magyar Közlöny, az pontosan kijelölte az észak-pesti és a dél-pesti szuperkórház helyszínét, ott az előkészítés meg is kezdődhetett. Ön is tudja, az idei évben tervezésre 1 milliárd forint, jövő évre pedig már konkrét építkezésre van 40+10 milliárd forint költségvetési és uniós forrás betervezve, tehát ezekből elindulhatnak a fejlesztések mind az észak-pesti, mind a dél-pesti helyszínen. Dél-Budán ki van jelölve az a körzet, ahol vizsgálni kell, hogy melyik lesz az a pontos helyszín, ahol a dél-budai szuperkórház felépülhet, és szintén az észak-budai feladatok is. Ebben a Magyar Közlönyben jó pár hete megjelent kormányhatározatban pontosan meg vannak jelenítve.
Az alapellátás esetében, ön is tudja, hogy minden évben, így az idei évben is növekedett a finanszírozás lehetősége a háziorvosok számára 10 milliárd forinttal. Sőt, idén ezen túlmenően a védőnők külön 2 milliárd forintos támogatást is kaptak, és pár héttel ezelőtt jelent meg az a rendelet, amely biztosítja is, hogy ezt a 2 milliárd forintot, az utolsó fillérig a védőnők bérként kapják meg, 30-35 ezer forint pluszt jelenthet ez nekik, és ne tudja közben az intézményrendszer ezt másra fordítani.
Ugyanígy folyik az előkészítése a minimumrendelet módosításának (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és a nyilvánosság előtt is zajlik, azt hiszem, a térségi ellátásszervezéssel kapcsolatos polémia. Erre még biztos vissza is térünk. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me