DR. VAS IMRE

Full text search

DR. VAS IMRE
DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Akkor jelentkeztem, amikor Bárándy képviselőtársam nem értette meg, amit nem túl illendő módon átkiabáltam (Gőgös Zoltán: Jön vissza rögtön!), de amire én utalni akartam, az az, hogy pénteken, az utolsó napirendnél az Országgyűlés tárgyalja - és itt elsősorban a 3. napirendnek a c) pontja - a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény módosításáról szóló javaslatot. (Gőgös Zoltán: De az pont nem erről szól! Az első szól arról! - Dr. Bárándy Gergely visszatér az ülésterembe.) Úgyhogy erre utaltam, nem arra, hogy én pénteken szeretném elmondani, hanem a pénteki utolsó napirend tárgyalása okafogyottá teszi a népszavazást. (Gőgös Zoltán: Csak nem az NFA-s, hanem a másik pont!) De a másik kettő is. (Gőgös Zoltán: Az NFA-s nem!) Tehát gyakorlatilag az utolsó napirend okafogyottá teszi a népszavazást, még egyszer elmondom, most már hogy bejött Bárándy képviselőtársam, szakmai érvnek.
A másik pedig, amire mondtam, hogy nincs társadalmi támogatottsága, ugyan akkor még nem volt bent, elmondtam, hogy 2007. október utolsó előtti hétvégéjén négy nap alatt a Fidesz és a KDNP aktivistái (Gőgös Zoltán: És előtte két hónapig!) három kérdésre, külön-külön három kérdésre, tehát külön-külön mindegyikre 360 ezer érvényes szavazatot gyűjtöttek össze, és ezután lett a népszavazáson 50,51 százalék a részvétel és 50,21 százalék az érvényes szavazatok száma (Gőgös Zoltán: Attól féltek, hogy most is annyi lesz!), és 3 millió 380-valahány ezren szavaztak igennel ezekre a kérdésekre.
(16.20)
Hozzáteszem, ha már a millióknál tartunk, október 2-án a Fidesz által támogatott nemre 3 millió 365 ezren szavaztak. (Dr. Bárándy Gergely: 5 millió nem ment el.) Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me