DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Csak nagyon röviden reagálnék arra, amit a nevem említése kapcsán képviselő úr mondott: a Fidesz-KDNP-nek ellenzéki időben is sikerült egy-, illetve kétmilliós nagyságrendben akár népszavazáshoz, akár más kérdéshez az emberek aláírását összegyűjteni. Lehet az is egy értelmezés, amit ön mond, tisztelt képviselő úr, de lehet olyan értelmezés is, hogy az emberek nem értenek egyet önökkel. Amit önök problémának gondolnak, kicsit vehemensen előadják a parlamentben, az emberek nem érzik úgy, hogy amikor ezt mondják, akkor egy valós problémáról, egy tömeges problémáról beszélnének. Mert amikor vizitdíjról beszéltünk, kórházi napidíjról beszéltünk vagy a bevándorlás veszélyéről beszéltünk, azt az emberek úgy érezték, hogy az valóban az ő problémájuk, valóban itt az akkori ellenzéki vagy kormányon lévő pártok, a Fidesz és a KDNP az ő érdekükben lép fel, és ezért messze jóval több aláírás érkezett mindegyik kérdésnél, mint amúgy.
Tisztelt Képviselő Úr! Lehet, hogy ön velünk vitatkozik, és ön most így érzi, de lehet, hogy igazából maga mögé kéne nézni, hogy amikor azt mondja, hogy emberek százezreiről van szó, akkor valóban ott vannak-e azok az emberek százezerszámra, vagy pedig azt mondják, hogy… (Dr. Vas Imre: Százszámra.) vagy pedig lehet, hogy csak százszámra, igen, ahogy képviselő úr mondja, és valójában pedig a vidéken élő emberek nagy része, jó része úgy érzi, hogy jó irányba fordultak az országban a dolgok. Mert ön most úgy beszél, mint a szocialisták, miközben azt mondja, hogy nem azt akarja, mint a szocialisták. De akkor miért beszél ugyanúgy, mint ők? És ezt nyilván a Jobbiknak is mondhatnánk.
Szóval lehet, hogy az az önök álláspontja, amit itt elmondtak, és így értelmezik, de van olyan is, hogy lehet, hogy önök beszélnek emberek százezreiről, de azok nem ezt az álláspontot képviselik valójában, nem így érzik a hétköznapjaikban (Gőgös Zoltán: Próbáljuk ki!), nem látják, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Úgy érzik, hogy jó irányba mennek a dolgok, mindnyájuk számára előnyös irányba, és ezért nem mennek egész egyszerűen oda az önök standjaihoz, és nem írják alá a jogszabályokban rögzített mértékben az aláírásgyűjtő íveket. Mert nem azt érzik, hogy az ellenzéknek van igaza ebben a kérdésben, hanem azt érzik, hogy a kormánypártoknak van igaza.
Ebben a kérdésben, amit ön sorsfordítónak is nevezett, és nagyon sokféle jelzőt alkalmazott ezzel kapcsolatban, mégsem volt 200 ezer érvényes aláírás emögött. Szerintem lehet, hogy önöknek is érdemesebb elgondolkodni ezen, hogy lehet, hogy ezekben a kérdésekben nem mennek rossz irányba a dolgok, és az emberek legalább győzzék meg önöket erről. Amikor önök nagy vehemenciával belementek ebbe az ügybe, nem gyűlt össze a minimális társadalmi támogatottság, és nemhogy az az arány nem, amit a Fidesz-KDNP korábban milliós nagyságrendben összegyűjtött, hanem még az a 200 ezres nagyságrend sem volt meg, akkor lehet, hogy önök nem hallják meg az emberek szavát országszerte.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me