BOLDOG ISTVÁN

Full text search

BOLDOG ISTVÁN
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat, hogy lassan egy éve több fizetést kaphatnának a kistelepülési polgármesterek, ha ott az ellenzéki oldalon akár egyetlen képviselő is akadt volna tavaly decemberben, amikor erről a kérdésről szavaztunk, aki megszavazta volna. Önök közül senki nem szavazta meg. Utána persze szép politikai kampányt építettek erre, mentek településről településre, és elmondták, hogy sajnálják, hogy nincs több fizetése a kistelepülési polgármestereknek.
Azt gondolom, hogy húsz év polgármesteri tapasztalattal nyugodtan mondhatom, hogy a kistelepülési polgármestereknek szükségük van arra, hogy főállásúak legyenek - bizonyos településeken, nyilván van, ahol erre nincs szükség -, és arra is, hogy elismert és méltó fizetést kapjanak a munkájuk után.
Büszke vagyok arra, hogy az én térségemben most, a népszavazáskor mind a 23 település polgármestere, köztük a kistelepülések polgármesterei is aláírtak egy nyilatkozatot, amelyben közösen kérték a választópolgárokat arra, hogy vegyenek részt a népszavazáson, és tettek is azért, hogy részt vegyenek. Ebből is látszik, hogy a polgármesterek, amikor nagy kérdésekről van szó, akkor össze tudnak fogni pártállástól függetlenül, teljesen mindegy, hogy a Jobbikból, a Szocialista Pártból vagy éppen a Fideszből jöttek. Ebből is látszik az, hogy ők mindig az emberekért dolgoznak, és mindig azon vannak, hogy minél többet tehessenek.
Az az igazság, képviselő asszony, az ön javaslata, ahogy én a bizottsági ülésen is elmondtam, elkésett. Ilyen javaslat már van a Ház előtt T/10533. számon, bizottsági ülésen is túl van, tárgysorozatba van véve a javaslatom, amely arra vár, hogy napirendre kerüljön. Azt gondolom, hogy ha úgy látják, hogy az nem megfelelő, akkor ahhoz kell majd, amikor elkezdjük tárgyalni, módosítókat benyújtani, nagyon szívesen veszem mint előterjesztő a módosítókat akkor természetesen.
Tehát azt kérem, hogy következőleg, ha a Ház elé kerül a javaslatom, akkor ezt támogassák, akár módosítót is adjanak be hozzá, és amikor szavazásra kerül a sor, akkor ne úgy tegyenek, mint tavaly decemberben, hogy nem szavazzák meg, hanem támogassák a szavazatukkal. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me