LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Itt fontos azt is aláhúzni, hogy Jávor Benedek és mások feljelentése alapján vitatták azt, hogy ebben a megállapodásban nekünk mit kell nyilvánosságra hoznunk, mit kell az ország nyilvánosságával közölnünk.
Parlamenti döntés született arról, hogy a megállapodást Magyarországon törvénybe iktatja az Országgyűlés, és parlamenti döntés született a hitel felvételéről is. Tehát a törvényhozó hatalmat, aminek a legnagyobb a legitimitása, a kormány nem kerülte meg.
Egy eljárást már lezárt az Európai Bizottság azért, mert az összes szerződés titkosítása rendben van. Majd feljelentés született arra vonatkozóan, hogy a műszaki paraméterek nem felelnek meg a nemzetközi biztonsági és az európai uniós elvárásoknak; az Európai Bizottság ezt az eljárást is lezárta, és elmondta, hogy megfelelnek. Most pedig lezárta azt az eljárást az Európai Bizottság, amely az alapján a feljelentés alapján indult, ami arról szólt, hogy Magyarország nem tartja be a közbeszerzési irányelvet. Természetesen az Európai Unió beszerzési elveinek megfelelően, a közpénzek átláthatóságára vonatkozó szabályok betartása mellett fogjuk elkölteni ezt a pénzt, úgy, hogy az nem lesz tiltott állami támogatás.
Elnök úr, még annyi ügyrendi megjegyzésem lenne, hogy december elején várható a legutolsó folyamat lezárása, akkor az Országgyűlés plenáris ülését soron kívül fogom tájékoztatni a miniszterelnök megbízásából. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me